Emlékek.
Egy közeli ismerősöm nagyon szeretet volna meglepni az ő általa évtizedek óta összegyűjtőt kagyló és csigaház gyűjteménnyel. Nem fogadtam el! Hogy miért nem? Mint egy villámcsapás, úgy döbbentem rá! Semmit nem érnek. A gyűjtésük emléke, az igen az ér valamit. De ezek az emlékek sajnos csak az övé. Meg se tudja osztani senkivel, mert ahhoz költőnek vagy prófétának kellett volna születnie. Az üvegvitrinben szolidan poros csigaházak gyülekeznek. Nekem csak egy gyönyörű, de emléktelen porhüvelye egy valaha élt állatnak, neki egy a múlt emlékei. Haza felé azon gondolkodtam vajon a mi hobbinknak milyen, mindörökre megmaradó emlékei vannak? A vízköves akvárium a padláson? Amibe valahogy mindig benne marad a sóder. Vagy a megszárított halak, és csigaházak. Néhány foto. Oklevél a falon”….akvarista kiállításon 2. helyezést ért el ….”.Hát nem hiszem. Majd újabb döbbenet. A barátok! Igen mint Pavlov kutyájának a citrom, a barátok azok, akik látványa újból és újból előhozza azt az érzést, amit úgy szeretünk. Vajon hogy szereztük őket? Mármint az emlékeket. Nézzen mindenki magába és gondoljon vissza azokra az emlékekre, amikor meg látta az első akváriumot a benne úszkáló ismeretlen élőlényekkel. A „szikra” vajon azonnal kigyulladt? Vagy, mint nekem, az első akváriumomba jó néhány feleslegesen született guppi megölése után? A szomszéd fiú, azt hiszem Gábornak, hívták, hát neki illetve apukájának köszönhetem a „szikrát”. Nem tudom, valószínűleg az emlékek nagyítják meg a szomszéd akváriumát, de úgy emlékszem, hogy jókor nagy akvárium lehetet. Teli gyönyörűbbnél gyönyörűbb afrikai sügérekkel. Akkor még nem tudtam,” elvesztem”! Tizenhat éves vagyok, állok egy több ezer literes tenyészet közepén. Ez talán a mennyország! Valami földöntúli érzés járja át testem, megszűnik tér és idő. És senki de senki nem figyelmeztet! Csak néznek rám, azzal a mi már tudjuk furcsa mosollyal. Elkezd megfogalmazódni a gondolat a fejembe, ami mindörökre bele is vésődik: -Nekem is lesz egy nagy tenyészetem-. Tudtomon kívül egy új vallás alakul ki bennem. Az első tenyészet, az első haleladás, az első vízszámla, az első nagy hal elhullás. Mind-mind régi és kitörölhetetlen emlék. És hát a legfrissebbek: Akvarista kiállítás megnyitó, öltönyös úriember beszél, fogalmam sincs ki az. Fontos ember lehet, ha ilyen megtiszteltetés éri. Bemutatják, tényleg fontos. Doktor halnak kifestet kisfiú, csillogó szemek, boldogság. A kiállításon részt vevők agyában mindörökre beivódó 30 as akvárium, mely a sok értelmetlen beszéd, mégtöbb szétosztott lufi és mogyoró ellenére se nyeri el a nagyközönség első díját, szomorúság. Licitálás egy külső szűrőre, boldog emberek, tetszik nekik a szituáció. Régi barát elvesztése, újak feltűnése. Élmény orgia, mára már emlék, örök emlék. Mintha magamat látnám sok évvel ezelőtt! Tíz éves lehet a kisfiú, aki izzadó tenyérrel fogja apukája kezét, miközben fogom ki neki a bolt legszebb nőstény guppiját. Egy-két hét és szülni fog, rengeteg kis guppi lesz, lehet nevelni. Talán most kéne szólni neki! Látom rajta! Veszélyesen csillognak a szemek! Ismerős valahonnan! Lehet, hogy most íródik az agyba az a kitörölhetetlen mondat? Szólni kéne: NE! Ne vegyél díszhalat! Mindörökre elveszel! Az egész életedet ez fogja innentől irányítani. Az akvarisztika. Nem szólók miért tenném, hisz ebből élek Csillogó szemű kisgyerekekből, a gyönyörű lakást még szebbé változtatni akaró újgazdagokból, kupecekből, akik órákat képesek alkudni egy amúgy is olcsó halból. Pap lettem az akvarisztika oltárán. Naponta tíz – tizenkét órán keresztül hirdetem az igét. Hát nem szólók! A kisfiú fogja az egyik kezével a zacskót, másikkal apukája kezét. Visszanéz, miközben mennek ki a boltból, értetlenül nézi azt a furcsa mosolyt az arcomon! Hangtalanul mondom neki:- Elvesztél kis ember! Üdvözöllek az akvaristák világába!- Talán ha felnő és az ő fia is kiejti azt a bűvös mondatot, ami olyan sokszor halott már ez a bolygó: -apu, akváriumot szeretnék- akkor remélem vissza gondol erre a pillanatra, és valahonnan mélyről neki is elő tőrnek az emlékek.
Zábrácki László