Nagy öröm volt számomra, mikor a Magyar Biológiai Társaság - Fiatalok Természetismereti Klubja hétvégi rákfelmérésre invitált. Mikor megtudtam, hogy a Börzsönyben töltjük a hétvégét, már biztos voltam benne, hogy a védett kövi rákot (Austropotamobius torrentium) vizsgáljuk. A klub kulcsosházat bérelt, így szó szerint a rákok szomszédságába költöztünk. A parkolóból jókedvűen ballagtam a házhoz, a világ zaja egyre távolabb került, pár perc múlva a mobiltelefon sem volt használható térerő hiányában, a természet gondoskodott róla, hogy figyelmem ne terelje el semmi. Az út melletti patakvíz nem indokolta a kezemben lóbált gumicsizmát, de gondoltam, ha már mondták, hozom - mint később kiderült, jó hasznát vettem. A megérkezést követően, gyors ismerkedés, szobafoglalás és némi szendvics. Mivel még csak dél volt, azon merengtem mit fogunk itt csinálni estig, mivel a rákok csak akkor jönnek elő. Rogovszky Zoltán, és Herényi Márton - az FTK szíve, és lelke gondoskodtak a feszes programról. A kora délután az elméleti felkészülésé volt, előadást hallgattunk a kövi rákról, a rákkutatás múltjáról és jelenlegi helyzetéről. Az egyik témáról bővebben is olvashattok (link). Ezt követően nappali rákkutatással kezdtünk. A feladatot kizárólag ügynököknek javaslom, mivel a rák olyan tökéletesen álcázza magát, hogy ha előtted van, akkor sem veszed észre. Érthetetlen hogyan csinálja, hogy egy 10 cm-es állat egy 2 m széles kristálytiszta vizű patakban észrevehetetlen.
A kutatás elején 10 percig egy helyben hallgattuk, hogy mit kellene csinálni, és 12 ember (a csoport negyede) ennyi ideig egy 2 négyzetméteres patakmedret bámult. A 10. percben valaki felkiáltott - rák! És tényleg, egy szép kifejlett hím fogadott minket - csak mi alig vettük észre! |
A nappali kutatás - ez alapján mondanom sem kell - alig járt eredménnyel, már csak a szerencsésebb folytatásban reménykedtünk. |
A 'bázisra' visszaérve a víz biológiai, és kémiai minősítésével foglalkoztunk. A patakparton Rogo részletesen elmondta, hogy különböző vizsgálatokhoz milyen módszerekkel lehet mintát venni, és szükség szerint hogyan kell kezelni. A vízkémiára szánt egy óra nekem iszonyú soknak tűnt, amikor megláttam az asztalra halmozott tesztlabort, nagyon kevésnek. Mindent megmértünk, ami mérhető, volt, amit többféle módszerrel. |
A makrobiológiai vizsgálat hozta az igazi meglepetést: egy 30x30 cm-es mederszakaszból 17-féle, szemmel is jól azonosítható élőlényt találtunk. |
Vacsi után kicsit pihentünk, majd végre RÁKÁSZAT! Előkaptam a gumicsizmát, és a fejlámpát, majd a próbát követően megállapítottam, hogy mind a fejlámpában lévő elem, mind a bontatlan tartalék teljesen lemerült. Más nem maradt hátra, a mobiltelefonban lévő lámpát vittem magammal a keresésre. Szerencsére olyan fényereje volt, hogy jobban világított a fejlámpáknál, így a csapat egyöntetű véleménye alapján ez volt a legalkalmasabb a keresésre.
A patakban gázoló, a vízre vetett fény által megvilágított 'kísértetek' szerencsére a rákokat nem riasztották meg, így sorban szedegettem ki a patakból az egyes példányokat. |
Coldhead - AME Rák-garnéla szekció