Image Rendkívül érdekes beszámolót olvashattok Kasi Mátyás hévízi élményeiről. Kattints a cikkre!

 

 

Szinte minden akvarista álma, hogy akváriumi halait természetes körülmények között is megfigyelje. Mivel kis hazánkban ez csak a képernyőn keresztül lehetséges -ott sem gyakran-, így sokunknak csak legfőbb vágya lehet egy dél-amerikai, afrikai, vagy ázsiai „kutatóexpedíció”.
Akad azonban itthon is egy-két félig természetes élőhely, mely életfeltételeket biztosít néhány különböző, más égtájon, más éghajlati viszonyok között élő fajnak. Ilyenek a különböző hőforrások, valamint a rájuk, illetve köréjük épült fürdőhelyek, kifolyóik, és elvezető csatornáik. Mivel ezek a termálvizek télen sem hűlnek ki, bennük sok trópusi díszhal és növényfaj talál otthonra. Azonban kizárólag az ember keze által kerülhetnek ide, mivel természetes meghonosodásuk kizárt.

Image

Ezen élőhelyek egyike a Hévízi-tó, mely közkedvelt turisztikai létesítmény mind a hazai, mind a külföldi fürdőzni kívánó vendégeknek. A közel 4 hektár felületű tó a legnagyobb európai melegvizű gyógyforrás. Vize nyáron 33-35 °C fokos (a hőforrásnál egészen forró), de télen sem hűl 22 °C fok alá.
Igazi különlegessége, és kedveltségének fő oka, hogy nem egy kicsempézett uszodában úszkálhat az ember, hanem gyakorlatilag egy élővilággal rendelkező tóban, ahol az apróbb és nagyobb halak éppúgy jelen vannak, mint a partot és a vízre épült fürdőépületet övező vízi vegetáció, melyet főleg tündérrózsa fajok és egyéb vízitök-félék alkotnak.

Image Idén nyáron, mikor nyaralni indultam, engem is ide vonzott ez a még gyerekkoromban látott csoda. Néhány fős baráti társasággal érkeztem, és miután megváltottunk jegyünket, az öltözőkhöz sétálva már messziről csodáltuk a tavat, és a partmenti lekerített kis „oázisokat”, ahová az élőlények nyugalma érdekében még a fürdőzőknek is tilos beúszni.
A tó halfaunájáról már volt némi fogalmam, így nagyjából tudtam, mire számíthatok.
1939-ben Nikolics Ferenc a szúnyogok visszaszorítása érdekében telepítette be a szúnyogirtó fogaspontyot (Gambusia affinis), mely azóta is a tó legnagyobb egyedszámban előforduló halfaja. 1980-ban lettek figyelmesek egy sügérfaj tömeges megjelenésére, mely azóta is önfenntartó állománnyal rendelkezik. Ez a Herotilapia multispinosa, magyarul szivárványsügérnek nevezett bölcsőszájú faj. Felülről szemlélve mindkét faj képviselőit felfedezni véltem a levelek között. Felvéve a búvárszemüveget és pipát, egy kis csodálkozást váltottam ki a kalimpáló idősebb fürdőzők, és gyermekeikkel labdázó szülők között, mielőtt két társammal elmerültem volna a tóban.
Kicsit csalódott kép fogadott. Tisztában voltam ugyan, hogy nyugodtabb szakaszra kell úsznom, hogy lássak is valamit, de ilyen sivár környezetre nem gondoltam. Otthagytam hát a kalimpáló lábakat és a felkavart iszapot, és a partmenti területek felé vettem az irányt. A növényzethez érve néhány fogaspontyot véltem felfedezni a felszínen, de semmi több. Lábamat le sem tudtam tenni, egyszeri próbálkozás után jó 20 cm-re süllyedtem az iszapban. Kicsit ugyan többre számítottam élővilág szempontjából, de nem csüggedtem, tovább tempóztam a növényzet között, két társam követett. Sajnos olyan erősen kavarodott az iszap alattunk, hogy külön kellett válnunk, hogy legalább egymás előtt ne zavarjuk fel az összegyűlt üledéket. Már vagy 20 perce keresgéltem, mikor a fogaspontyokon kívül egy sügéralkatú halat láttam úgy másfél méterre alattam. Közelebb úszva szomorúan vettem észre, hogy nem a H. multispinosa, hanem bizony az –úgy látszik- itt is hódító naphal fiatal példánya kerül elém. Aki ezt a fajt ismeri, az tudja, hogy jelenléte nem sok jót jelent. Erős ikra és ivadékpusztító, rendkívül gyorsan elszaporodó, invazív faj. Háborítatlanabb helyekre érve még 3 példányt láttam belőle. Azon gondolkodtam, hátha már felülről nézve is őt láttam a partról, nem eljövetelem fő célját, a H. multispinosa-t.
Lehet, hogy az általam keresett közép-amerikai sügér már nincs is a tóban?
Szerencsére rövid időn belül megláttam egy sárgán csillogó, kifejlett hímet, mely szorgalmasan menekült a felé közeledő, bizalmat egyáltalán nem keltő alaktól. Tudtam, hogy a partközelben kell maradnom, a tó közepe felé ugyanis csak az egyre mélyülő, sötét kietlenség és iszapréteg uralkodott, ahol kisebb testű hal aligha élhet. Furcsa volt számomra, hogy a partmenti viszonyokhoz képest elég csekély a halállomány, de naphalak szinte mindenhol előfordultak. Számottevő szivárványsügér csapattal csak a központi fürdőépület melletti, fadeszkákkal kiépített fal mellett találkoztam. Körülbelül 10-12 főből álló csapat menekült előlem a buja növényzet felé, naphalakkal vegyülve. A távolságot, a víz zavarosságát, és a búvárszemüveg nagyító hatását leszámítva úgy 6-8 cm-es példányok lehettek. Azonkívül nem töltött el nagy örömmel, hogy megközelítve a sügéreket, szinte mindegyiknek ki volt dülledve vagy az egyik, vagy mindkét szeme.
Kicsit megpihenve az egyik korlátnál vettem észre, hogy már átúsztam a tavat, és a meleg vízben való tempózás igencsak kifárasztott. Kis pihenő után a tó fő kifolyójához értem, ahol szintén fogadott néhány nagyobb szivárványsügér. Mivel a kifolyó sötét fóliával volt a tótól elválasztva, értelemszerűen a sötét környezet felé menekültek a halak, ahová nem követhettem őket. Gondosan átfésültem az előtte lévő, a cölöpökkel tagolt részt, ahol jórészt naphalak tanyáztak, és a növendékeket látva nyilvánvaló, hogy szaporodtak is.
Végzetes hibát követett el, aki betelepítette őket.
Visszafelé véve az irányt találkoztam két társammal, akik szintén naphalakról és „gambúziákról” számoltak be, majd hármasban úsztunk tovább a törülközőink és családtagjaink felé. Útközben, ahol sekélyebb volt a víz, többek között az iszapban kotorászó compókkal, pontyokkal és kárászokkal találkoztunk, amelyek szintén nem maguktól kerülhettek a  tóba.
Hogy egy kicsit pihenjünk is, beúsztunk a hőforrásig, amely a fürdőépület alatt lett kialakítva. A víz itt már nagyon meleg, mégis fogaspontyok csapatai vették körül a fürdőzőket. Bár már elég csodálkozó szempárt vontunk magunkra, a búvárszemüveget ismét felvéve átkutattam a rácsok, korlátok és lépcsők által szabdalt belső részt. Itt már naphalakkal nem találkoztam, bár a sötét vízben nehéz volt minden látott halat felismerni. Néhány multispinosa csellengett a korlátok között zsákmányra lesve, de családtagjaink kedvence egy körülbelül 20-25 cm-es tarka aranyhal volt, amely közvetlenül mellettük, a lépcsőről és a korlátról szedegette az algafoszlányokat. Lassan visszaevickéltünk az öltözőhöz, és egy nagy élménnyel gazdagodva fejeztük be a mai napot.
Illetve csak fejeztük volna, mert egy akvaristának a víz környéke is tartogat meglepetéseket. Mivel a tónak volt egy kisebb kifolyója is, ahol gazdag vizinövényzet burjánzott, elhatároztuk, hogy a ma hazainduló csapatnak gyűjtünk egy pár tő Vallisneria-t.

Image Az erős sodrásban ringatózó valiznériák között szintén felfedezni véltük a szúnyogirtó fogaspontyok csapatait. A kellemesen meleg vízben ácsorogva a néhány marék növény gyűjtése is nagy élmény volt, még a nem akvarista családtagoknak is.
A kis vízfolyást övező vízparti erdő pedig szintén nagyon jó gyűjtőhely volt, ugyanis a jelentős számú égerfa tavalyi termései sem menekültek előlünk, egy szép nagy szatyor toboz került a birtokomba, és természetesen mindenkinek illedelmesen kellett válaszolni a „hát ez meg minek kell” kérdésre.
Az ösvényen tovább sétálva eljutottunk a fő kifolyóig, melyen a víz egy zsilipen keresztül vízesésként ömlik a körülbelül 5 méter széles patakba. Érdekes látvány fogadott. A lezúduló tömeg sebessége és ereje folytán, iszapréteg egyáltalán nem található a fenéken, de a víz meleg és kristálytiszta. Mivel a fürdést tábla tiltja, eszem ágában sem volt mártózni egyet, azonban rajtunk kívül jó páran fütyültek a felszólításra. Helyi gyerekek nagyokat csobbantak a partról, német turisták pedig a lezúduló vízzel masszíroztatták a hátukat. Mivel az idő későre járt, és ruháink is megszáradtak, elnapoltuk a fürdést, de nem hagytuk annyiban.
Másnap, hétfőn reggel tértünk vissza, bízva, hogy hétköznap nincs itt ennyi ember.
Fel is készültünk, vödrökkel, hálókkal, és „zsebpecákkal” érkeztünk. A tiltó tábla természetesen még mindig ott állt, de 3 német turista már előttünk megérkezett, így ha őket nem zavarták még ki, akkor nekünk ugyan miért ne szabadna lubickolnunk egyet?
Búvárszemüveg és pipa fel, háló a kézbe, majd be a vízbe!

Image Csodálatos látvány fogadott. A part mentén tündérrózsa-kolóniák virítottak, száraik között pedig fogasponty-csapatok kergetőztek. A látvány messze felülmúlta a tóban látottakat. Mintha egy hatalmas akváriumba merültem volna. A meleg víz felcsalt a Zala folyóból sok hazai halat is, melyek a vízesés alatt élvezték a reggeli nap sugarait. Hihetetlen élmény volt már maga a látvány is. Hárman evickéltünk a vízben, a többiek horoggal próbáltak szerencsét.
Érdekes látvány volt, ahogy a megunt díszhalak és a hazai halak egy csapatban úszkáltak.
Halfaunánkból 10-15 cm-es pikkelyes és tükrös pontyivadékok, compók, jász és vörösszárnyú keszegek, kárászok, gyöngyös razbórák és szivárványos öklék voltak jelen, és persze az elmaradhatatlan naphalak. Utóbbiból került ki a horogra akadt halak jó része.
Trópusi díszhalakból a szúnyogirtó fogaspontyok csapatai, foltos, vadszínű és fekete mollik, néhány zöld szifó, a szivárványsügér nagyobb példányai, és egy új sügérfaj, a Cichlasoma dimerus magányos egyedei, illetve ivadékot terelgető párjai kerültek ki. Ebből a fajból egyáltalán nem találtunk a felső tóban, így valószínűleg ide engedte ki valaki őket, és mivel növendéket sem láttunk, csak felnőtt egyedeket és apró ivadékokat, valószínűleg idén történt meg az eset. Erről a fajról még nem is számolt be senki, így biztos, hogy újonnan került be, és szaporodik is. Erősen kapott a horogra is, a naphal után a második leggyakoribb zsákmány volt.
Szivárványsügér csak elvétve akadt, akkor is csak dülledt szemű példányok, viszont hálóval sikerült néhány egészséges ivadékot elkapnom, melyek szerencsésen átvészelve a hazautazást és a szoktatást, szépen cseperednek azóta itthon. Még mielőtt valaki szitkokkal sújtana, elárulom, hogy egy teljesen tájidegen, invazív, oltalom alatt egyáltalán nem álló faj befogása nem számít természetkárosításnak! Mivel a tiltó tábla még mindig kint van, így nem buzdítok senkit a szabályszegésre, de egy biztos, páratlan élményben volt részünk, amit sajnáltam volna kihagyni!

Szöveg és fotó: Kasi Mátyás

Bejelentkezés a hozzászóláshoz