21 október 2017

"A kis patak nagyot álmodott. Reggel fel kelve rohant anyukája elé – Anyu hogy lehetnék én nagy folyó?- kérdezte. Anyukája imigyen válaszolt – Menj és gyűjtsél magadnak barátokat, Ők majd naggyá tesznek.

Így hát a kis patak elindult barátokat gyűjteni. Találkozott csatornával – szia csatorna, leszel a barátom? – kérdezte. Leszek jött a válasz, így hát már ketten folytatták barátgyűjtő útjukat. Sok-sok kilométeren keresztül vándoroltak és rengeteg barátot szereztek maguknak. Egyszer csak a kispatak körbe nézet, a sok barátjától nem látta a partot. A sok ér, csatorna, patak, és folyó egy hatalmas folyammá duzzadt. És ebben a pillanatban a kis patak megértette, hogy a barátai tették naggyá, úgy ahogy anyukája mondta."

 

 

Ez az egyik kedvenc természetplázám a Duna, szinte kimeríthetetlen! Szebbnél-szebb kövek és az uszadékfák Mekkája. Szerencsés ember, aki a környékén lakik.( Igaz Pasa?).

Csigafannal felfegyverkezve nekilátunk gyűjtögetni, Meglepően jó eredménnyel, persze ő inkább a csigái után kutatott.

De azért a  legszebb uszadék fát ő találta, örült is neki rendesen.

 

Én inkább a kövek ezrei közül próbáltam ki választani a legmegfelelőbbet.

 

Nem csak nagyon szögletes, hanem gömbölyű kövekett is találtam.

 

 

Az igazi „gyémántok” ot hevertek a lábam elött. Nano akváriumok sirnak ezért a fáért!

 

Végeredmény: Fél órás gyűjtés alatt egy komoly akváriumnyi dekorációt sikerült össze szednünk!

 

Zábrácki László

 

Log in to comment
Bejelentkezés
Legutóbbi fórumbejegyzések
    • AM Nyomtatott kiadás
    • Üdv! Amint azt kicsit több, mint egy hete is írtam, nagyon várom a levelet, vagy valami igazi visszajelzést.
    • 3 napja 11 órája