Egyáltalán nem reménykedtem hogy egyszer még az Atman ipari pumpák legkisebbikét is tesztelhetem, megbonthatom. Hogy mégis ilyen szerencsésen jártam az valójában a véletlen műve, hiszen közismert vonzódásom a levegős szűrések iránt szinte magával vonja a légpumpák tiszteletét is. 




Történt hát hogy egy decemberi új ismeretség okán társam felajánlott egy "kis Atman"-t nekem, ám mivel nálam a család legnagyobb tagja dolgozik jelenleg így nem érdeklődtem iránta. Tartalékban is megvan a blogon ismertetett Air Pump 8000, gyakorlatilag tehát semmi szükségem nincs ilyen kicsike pumpára...de álljunk csak meg egy szóra! Hiszen a cseh emelőkről folyó beszélgetéseim során számtalanszor merül fel igény egy hasonló teljesítményű pumpára, ismernek is elég sokan, sőt a Facebook-on is mondhatni élénk tevékenységet folytatok!
Egy ötlet merült aztán fel bennem, mivel a pumpácska felkínálója nem kíván tagja lenni az ottani közösségnek gondoltam segítek neki, és azon társaimnak is akik ilyen kicsi, és akár használt pumpában is megtalálnák a számításukat. Ezek a pumpák már nem játékszerek, eddigi két blogom is rávilágíthatott hogy mennyire igényes műszaki megoldásokat tartalmaznak. Másrészt élettartamuk is rendkívül hosszú némi karbantartást feltételezve- nem tartom hát rossz ötletnek akár megkímélt de használt készülékek beszerzését sem!
A FB idővonalamon így hát kezdetét vette egy "aukció", mert a korrektség jegyében szerettem volna a legjobb árat felkínáló leendő gazdinak megadni társam elérhetőségét. Legnagyobb meglepetésemre nem kis érdeklődés is támadt a pumpácska iránt szinte pillanatok alatt, jó volt hát a sejtésem hogy kell ilyen a kissé elhivatottabb -értsd több levegőt használó, több vízzel bíró- hobbitársaimnak! Amint megtudtam az Atman HP-sorozat e legkisebb tagja jelenleg nem is kapható, de szükség az felmerül iránta...alig 12 órával a kiírás után már meg is volt a leendő új tulaj, örömemre egy földrajzilag közel lakó akvarista társam kínált érte legtöbbet, ugyanakkor korrekt módon reális árat is. Átadtam neki a pumpa eladójának mailcímét, ők lelevelezték- a pumpa meg nálam landolt! :) Én kis kíváncsi megkértem az új gazdit hogy az állapotfelmérés és a belső takarítás fejében hadd szedjem szét, és így is lett- ezen írásban hát ezt a használt HP 4000-et láthatjátok a maga valójában.n HP- mára akinek ezt mondják nagy valószínűséggel ipari levegőpumpára gondol. Nem is véletlenül, hiszen elterjedtek, akik régebben használják megbízhatónak is tartják. Áruk is mondhatni baráti- használtan is megbecsült társunk lehet a hobbiban. Kezdjük is azonnal az ismerkedést, íme a doboz és az azon látható paraméterek: 





Amint látjuk 2100L/h teljesítményű, és 0.24 Bar nyomásra képes kis pumpa ez, a kicsit persze csak relatív mód értelmezve hiszen közel négyszeres hozammal rendelkezik a legnagyobb Sera-hoz képest.
A pumpa egyébiránt teljesen hasonló legnagyobb és középső társához, fehér készülékház középszürke alsó résszel- na és persze minden méretben arányosan kisebb alkatrészekkel.

Ha a hátsó traktust szemrevételezzük azonnal nyerünk még egy adatot, nevezetesen a fogyasztást mely  a levegőszűrő házon látható matricáról leolvasva 20W-ot jelez óránként:
Közvetlenül ez alatt majd egy videócskát találsz- sajnos a technikám évek alatt sem korszerűsödött, de talán méltányolható mégis az igyekezetem.


Tehát mint a kezem által keltett méretarányból is látható egy valóban kis aranyos pumpa dorombol a videón, fújja a levegőt. Most kezdjük el hát megbontani, hogy lássuk belül mit rejt a burkolat, milyen technikai megoldások esetleg eltérések vannak nagyobb testvéreihez képest.
A megbontást értelemszerűen legelőször a hátsó levegőszűrő fedél levételével kezdjük, láthatóan használatban volt- a szűrőmédiát akár rögtön ki is takaríthatjuk, de figyeljünk a megfelelő visszahelyezésre!


 A felső burkolat levétele után ez a kép fogad minket- nagy meglepetés nincs, minden szinte ugyan olyan, csak kisebb mint a HP 12000-nél:


 Most haladjunk sorjában, vegyük le a mozgó kulissza fedelét is:


Máris van egy eltérés "bánatunkra", ugyanis a szelepfedelek visszacsapó szelepeket takaró fedelei itt is ragasztottak mint a HP 8000-nél! Visszacsapó szelepek cseréje tehát csak a szelepfedéllel együtt lehetséges, vagy ahogy a kereskedelemben nevezik: középrész csere ha szükségessé válik.


 Vegyük hát le a szelepfedeleket is, húzzuk ki tetszőleges irányba a permanens mágneseket hordozó mozgórészt hogy ezt a látványt láthassuk:


 Emeljük le a tulajdonképpeni pumpa egységet az alapzatról, hiszen a képen látható középső csavar eltávolítása csak így megoldható. A pumpaegységet tartó lábak ugyan olyanok mint a nagyobb testvéreknél, minden irányú elmozdulást lehetővé tevő, ugyanakkor rezgés szempontjából elválasztó szerepük is van:


 Miután a rögzítő csavarokat eltávolítottuk felemelhetjük az ennél a pumpánál műanyagból fröccsöntött alaplapot, és betekinthetünk a levegőgyűjtő és terelő alsó burkolatba. Amint látod itt nincsenek szivacsbetétek, ha reménykedsz a nyomóoldal zajcsillapításában esetlegesen be is szabhatsz Tm 20 cellaméretű szivacsdarabkákat.
Egy pár szó a "leömlők" alatti lerakódásról, porról /a kép jobb és bal alsó sarkánál/: nem lehet eléggé hangsúlyozni a bemenő levegő szűrését ellátó kis hátsó fedél alatti médiák szerepét! Minden eszközzel azon legyél hogy megfelelő időtartamonként azt takarítsd ki, és helyezd is vissza...ellenkező esetben a por be fog jutni a készülékbe, és idő előtti elhasználódást okoz a mozgó alkatrészeknél, sőt a levegőhálózatodat is telenyomja mindenféle pollennel, spórával stb! 


Folytassuk most a pumpaegységgel mint legfontosabb alkatrésszel: ez is masszív alumínium öntvény a középen látható kis beszívónyílással. Benne foglalnak helyet az állórész tekercsei, erre épülnek rá a többi alkatrészek:



A szelepfedelek lebontása után ki tudjuk húzni a lengőrészt, és ha ilyen kis mozgó sorját veszünk észre akkor azt távolítsuk el:



 Következzen a mérés, lássuk mennyi az annyi- a képen leolvashatjuk hogy a dolgozó gumilap cirka 52mm átmérővel rendelkezik. ez azért is hasznos, mert alkatrész vásárláskor felkészült leszel, és nem fordulhat elő hogy esetleg nem ehhez való lapot vásárolsz. Akik hosszú távra terveznek és nem szeretnének meglepődni azok máris beszerezhetik ezt az alkatrészt-pontosabban ebből kettő darabot hiszen a pumpa alternáló mozgása mindkét oldalon ilyeneket mozgat:


 A gumilapocska vastagsága 2mm- van hát benne tartás! Kell is, hiszen a sokmillió rezgés során mindvégig ezek hordozzák a lengőrész tömegét, közben sűrítik a levegőt stb. Ezek, és a visszacsapó szelepkék a pumpa tulajdonképenni lelkét képezik!


 Az alanti képen már az összeszerelésre térünk rá, itt körültekintően mindent a neki szánt helyre illesszünk vissza!


 Figyelem! Az alsó képet különösen figyelmesen nézd meg, mert rendkívül fontos kis alkatrészekről van szó! Az ujjaim közé csippentett kis műanyag lapocska megfelelő fészekkel van ellátva: a gumimembrán kitüremkedő részeit fogadja magába, helyezd hát el körültekintően!


 Itt mutatom a felhelyezett lapocskát a megfelelő pozícióban. összeszerelésre készen:


 A pumpa alumínium házára már ráfordítottam a szelepház belső felét, itt a membránlap másik oldalán lévő másik kis műanyag megvezető elem elhelyezését mutatom..minden a helyére kerüljön! :)


 Az alsó képen több dologról is beszélnék- kérlek a piros nyilakkal kezdjük: ezek ugye a membránház megfelelő résébe illeszkedő gumimembránt mutatják a megfelelő pozícióban. Ez a rész, és a közepénél tárgyalt kis alátét műanyagocskák biztosítják a rezgőrész pozícionálását éveken át. Nem csak annak magassági és oldalirányú tartásáról, hanem a forgástengely körüli elfordulás megakadályozásáról is szó van!


 Most folytassuk a fotó alsó részén látható szelepfedéllel- a jobb szélen látható sárga nyilak irányából jön a levegő, bejut a piros körben lévő szelepke alatt a nyomótérbe mikor a gumimembrán hátrafelé mozog. A membrán előrelendülésekor ez a szelepke bezár, a sűrített levegő pedig a zöld körben lévő szelepen át továbbjut a kifúvónyílás felé/ kék nyilacskák. Itt aztán ugye lekerül a készülék aljában lévő gyűjtő labirintusba, majd tovább a levegőhálózatunkba. Ami rendkívül fontos az ezeknek a visszacsapó szelepeknek az állapota, a fészek mindenkori patyolat tiszta állapota, hiszen ezen zárnak be, itt tömítenek! Minden karbantartáskor ügyelj erre a részre is, kardinális szerepe van !
Nos, visszaszereljük a szelepfedeleket, a kis leömlő gumicsövecskéket is rátoljuk, majd lezárjuk a készülékházat. Ismét kezünkben van a "Kis Atman" egyben, működésre készen, karbantartva. Készen áll arra hogy nekünk megannyi feladatot ellátva hosszú-hosszú ideig örömet szerezzen, alig várja maga is hogy dolgozhasson végre! Dugd hát rá a központi hálózatod egy félreeső helyen lévő végére ahol a hangja nem sokakat zavar, és használd egészséggel!
Ezen blogomat ajánlom minden kedves társamnak akik a levegős megoldások felé tendálnak, vagy akik hobbijának mérete megelégszik ennyi levegővel. A kis pumpa nem is olyan kicsi...sok sikert valamennyiőtöknek!
T. :Gábor
Bejelentkezés a hozzászóláshoz


halőrxxl profilkép
halőrxxl válaszolt #1 8 éve 3 hete
Ügyes kis szerkezet az már szent! Nem ront ha akár távolról is viszed el, a lényeg hogy ha lehet merevfalú csövön vezesd.
A pumpára ugyan az az elhelyezési javaslat vonatkozik mint bármelyik kisebb vagy nagyobb társára: a vízszintnél mindenképpen magasabban, hiszen ha áramszünet van és más kedvezőtlen körülmény is közrejátszik a víz elöntheti mind a pumpát, mind a helyiséget. Járatos megoldás a visszacsapó szelep, én inkább a magasra ívelő / legfelső medence vízszintjét min. 30 centivel meghaladó/ "pipát" javaslok. Ez teljesen biztonságossá teszi a rendszert, ugyanakkor egyáltalán nem fojtja a pumpát.
T. :Gábor
Takker profilkép
Takker válaszolt #2 8 éve 3 hete
Köszönöm ezt a cikket, annál is inkább, mivel pont ilyen pumpám van, melyről 21 akvárium üzemel. Idestova másfél éve.
Vannak cseh emelősök 9 DB, a többi szivacsszürő. Valamint még 6-8 db kis ivató akvárium is erről a pumpáról megy, de szerintem még párat elbirna. Kérdezném, hogy ront e a teljesítményén, ha több méterről kötöm rá a levegőrendszerre, és nem az állvány tetejére, hanem az aljára teszem a pumpát?
Spongyafilter profilkép
Spongyafilter válaszolt #3 8 éve 3 hete
Köszönjük az újabb szétszedős posztot. Akkor is szívesen olvasok ilyeneket, ha még nincs ilyen pumpám. :) Most megnéztem a korábbi szétszedéseket is, ez végülis olyan, mint a 8000-es. Furcsa, hogy egy ekkora pumpánál a szelepek nem cserélhetők külön, hiszen még a kis lengőkarosokban is lehet egyenként cserélgetni.
Az élettartamra találtam egy videót. Egy ugyanezen elven működő, de amerikai légpumpa membránja a tulajdonosa szerint 10 évig vibrált egyfolytában, mielőtt darabokra esett. Aztán utána lecserélte acélbetétes membránokra, igaz a teljes készlet több mint 100 dollárba került, ezért az árért itthon már egy ilyen pumpát adnak. :)
halőrxxl profilkép
halőrxxl válaszolt #4 8 éve 4 hete
Ez a pumpa egy vagy két évet mehetett az állapota alapján. Anno mikor az Air Pump 8000-t vettem én is használtan vettem- egy üzletben ment igen poros környezetben erős másfél évet. Mégis ahogy rendbe raktam, kitakarítottam utána még szinte napra pontosan ment egyfolytában és teljes gőzzel 3 évig. Tavaly februárban aztán felváltotta ugye a HP 12000, a 8000-es pumpa polcra került dobozolva. Mindösszesen csak a levegőszűrőt takarítottam az eltelt 3 év alatt, és bár beszereztem hozzá alkatrészeket semmit nem kellett használnom!
Azt gondolom hogy az ilyen rezgőmembrános pumpák élettartama megfelelő körülmények között elérheti vagy akár bőven meg is haladhatja az öt évet az alkatrészcserékig. Nincs ilyen irányú tapasztalatom igazából, hiszen csak 2012 február óta van a rendszeremben ilyen- de számomra meggyőzőek, merem ajánlani őket. Szerencsére egyre több olyan társam is van akik érdeklődnek a véleményem iránt, sőt talán meg illetve el is fogadják azokat. A jövőre nézve ez azt jelenti hogy ahol csak járok tenyésztőknél, boltokban, komolyabb hobbistáknál stb. ott mindenhol érdeklődöm az ő tapasztalataik iránt is, és tervben van egy olyan kis írás is melyben a különféle konstrukciójú levegőpumpákról beszélnék eddigi tapasztalataim és az időközben "felszedett" tudást is felhasználva. Nagyon nagy sőt egyre égetőbb szükség lenne ilyen írásra mert erőteljes érdeklődést generált a cseh emelős megoldások, és a szivacsos szűrések meghajtása levegővel...
A hanggal kapcsolatosan rendkívül jó észrevételt tettél, teljesen jogos! Sőt annyira tetszik hogy a következő blogomban /egy Aqua Medic Mistral 2000 a "szenvedő alany"/ erre külön ki is fogok térni! Nagyon jó...bár sokunk számára egyértelmű amit írtál, de a pumpák hangját így a videón hallható körülmények között nem lehet mérvadóan megítélni! Nagyon köszönöm, eddig erről sehol nem is írtam!
T. :Gábor
toist profilkép
toist válaszolt #5 8 éve 4 hete
Na, csak emlegetni kellett, máris méréssel is mutatod azonnal (márhogy kevesebbet fogyaszt, ha kevesebb levegőt veszünk el! :) Nagyon jó, Gábor, köszönjük!! Egyrészt kedve támad az embernek szétszedni valamit - persze lehet csak nekem vannak ilyen "perverzióim", másrészt a cikk alapján akár laikusok is nekiláthatnak a feladatnak. Szelep/mebrán élettartamról van valamilyen információd? (Használtnak, de még messze nem cserésnek tűnik a szétszedett darab)
A videó ismét nagyszerű, rajongó maradtam!
A videóval kapcsolatban csak egy megjegyzés, amit te tudsz, de úgy gondolom helye van itt említés szintjén: a pumpák hangja jelentősen eltér "üresen" és terhelés alatt. Ha valaki meg akarja tudni egy pumpáról (vásárlásnál/vagy vásárlás után), hogy mennyire hangos, mindenképpen próbálja ki akváriumokra kötve is - egy hagyományos dugattyús kompresszor rettenetesen képes üvölteni terhelés nélkül (a kis Atman ahhoz képest csak dorombol), míg bekötve jóval csendesebb.
Ha a hang egyik pillanatról a másikra felerősödik, gyakran annak a jele, hogy valami szétcsúszott és a levegő nem az akváriumokba megy.