21 október 2017
Napjainkban egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a Dél-Amerikából származó, Geophaginae alcsaládba tartozó sügérfajok, melyek a törzsfejlődés során a talajban található táplálék felkutatására specializálódtak. Ezen tulajdonáguk az aljzat folyamatos átszitálásában mutatkozik meg. A Geophaginae elnevezés latinul „föld evő”-t jelent, mely tükrözi életmódjukat, de az elnevezést csak képletesen kell értenünk, hiszen nem az aljzatot fogyasztják el táplálkozásuk során, hanem a benne található, apró véglényeket, melyek táplálékul szolgálnak számukra. A speciálisan Geophaginae alcsalád képviselőire jellemző kopoltyú, morfológiai struktúrája teszi lehetővé számukra az aljzatból való táplálék kiszűrését, mely során a kopoltyúlemezek nem sérülnek. E speciális adottságukon kívül, maga a szaporodási stratégiájuk sem megszokott. Vannak, „földevő” fajok, melyek háremet tartanak, vagy monogámok, illetve szájköltőek, melyek a már megtermékenyített ikráikat a szájukban inkubálják, valamint van közöttük olyan faj is, mely az aljzattal takarja be ikráit és a már kikelt ivadékait. A Geophaginae a sugaras úszójúak (Actinopterygii) osztályába, a sügéralakúak (Perciformes) rendjébe, a Labridei alrendbe és a Cichlidae családjába tartozó alcsalád. Az új technika, a molekuláris genetikának köszönhetően a neotrópusi Cichlids fajok, különösen az afrikai endemikus fajok, és a Dél- amerikai Geophaginae, valamint a Cichlasomatinae alcsaládba tartozó összes faj és halnem rendszertani besorolása szinte napról napra változhat és a közeljövőben biztosan változni is fog.
A Geophaginae alcsalád tagjai
Geophagus (Heckel 1840)
A Geophagus nembe tartozó fajok közül, nem is olyan rég, néhányat kizártak, mely korábban e nemhez tatozott. A nemből kizárt fajok, a hobbi akvarisztikában, szinte mindegyike Geophagus surinamensis-ként van illetve. Azonban e fajok, a jelenlegi állás szerint, egyáltalán nem valódi G. surinamensis-ek, de ettől függetlenül, mind a hazai, mind pedig a külföldi hobbiakvarisztikában, ezen a néven szerepelnek mind a mai napig. Ez azonban nem helyes, e félreértésnek, komoly következményei lehetnek a valódi G. surinamensis-re nézve, hiszen az egyes fajok könnyen összeívhatnak, így utódaik nem tiszta vérvonalúak, és ezáltal jelentősen rontják a „tiszta” faj fennmaradási esélyeit (lásd a hazai Heros, Vieja, A. labiatus-A. citrinellus kérdéskört). A hobbiban G. surinamsis-ként illetett fajok a valóságban, nem a nemből kizárt fajok közül származnak. A leggyakrabban a G. brachybranchusG. megasema, és a G. proximus szerepelsurinamensis néven. Azoban ezen halfajok könnyen megkülönböztethetőek az arcukon, farok úszóikon és az oldalukon található foltok elhelyezkedése, kontrasztossága és formája alapján. A Geophagusnembe tartozó fajok képviselői gyakori lakói akváriumainknak, melyek meglehetősen nagyra nőnek (kb. 25-30 cm), viszont fellelhető közöttük olyan faj is, amely nemrégiben lett leírva és méreteit tekintve kisebb a fentiekben említett fajoknál (G. taeniopareius, G. grammepareius). Mint tudjuk, a Geophagus nem legtöbb képviselője a talajba vájt gödörbe rakja ikráit, illetve az ivadékok kikelését követően is ide rejti utódait. Azonban vannak közöttük olyan fajok is, melyek az úgynevezett „larvofil szájköltést” alkalmazzák, mint szaporodási stratégia, ami annyit tesz, hogy ikráikat a aljzatba rejtik, majd az utódok kikelését követően, a szülők összeszedik azokat és a továbbiakban a szájukban inkubálják az ivadékaikat. Egy másik, jóval fejlettebb formája, e nemhez tartozó fajok szaporodási stratégiájának az úgynevezett „ovofil szájkökltés”. Lényege, hogy az ikrákat, a megtermékenyítésüket követően, a szülők a szájukban inkubálják, ezáltal jóval nagyobb mértékben tudják biztosítani a fajuk számára a fennmaradást (G. megasema). Jelenlegi tudásuk szerint közel tizenöt faj tartozik a nemhez, viszont alig egy tucat faj leírása történt meg ez idáig.
G. brachybranchus
G. megasema
G. taeniopareius
G. grammepareius
Satanoperca (Gunther 1862)
Talán az egyik legjobban ismert nem, mely képviselői manapság nagy népszerűségnek örvendenek az akvaristák körében. Egyik ismert fajuk a Geophagus jurupari, mely elnevezés tévesnek bizonyult, hiszen e faj és rokonai, valójában a Satanoperca nemhez tartoznak. Az akvarisztikában G. jurupari-ként ismert faj, mely feje és kopoltyúfedői szabálytalan fehér pöttyökkel, foltokkal tarkított, tulajdonképpen a Satanoperca leucosticta. A valódi S. jurupari fején semmilyen folt, illetve pöttyözöttség nem található. E faj az „ovofil szájköltési” stratégiát alkalmazza szaporodása során. Közeli rokona ezen két fajnak a S. pappaterra, valamint számos más faj is, melyek leírása még egyáltalán nem történt meg, valamint korábban, mint a S. jurupari szinonimája voltak nyilvántartva. A Satanoperca nembe tartozó fajok, szintén a jellegzetes „földevő” viselkedésükről ismerhetőek fel, valamint az oldalukon található jellegzetes foltokról és hát úszóik, utolsó, megnyúlt sugarairól. Ezen fajok közül a legismertebb a S. daemon, mely oldalán két, nagyobb kiterjedésű folt található, valamint farok úszójuk tövében egy irizáló kék sávval körülhatárolt kisebb folt is látható. A S. daemonjellegzetesen az aljzatba vájt gödörbe rakja ikráit, melyeket az ívás befejeztével takarosan betemet. A kelési idő alatt többször ki és betemeti ikráit, illetve későbbiekben a még úszni nem képes ivadékait. Miután az ivadékok képessé válnak az úszásra, a továbbiakban már rejtegetik a szülők őket. Más Satanoperca fajok, mint a S. lilith, mely oldalán egy folt látható, közel a hát úszóhoz, illetve megjelenését tekintve nagyon hasonlít a S. daemon-hoz, valamint a S. acuticeps, mely oldalán szintén három folt látható, viszont a farok úszó környékén elhelyezkedő folt nincs irizáló sávval körbefogva, akváriumi körülmények között ez idáig még nem sikerült szaporítani. Azonban ez a közeljövőben változhat és reméljük, hogy változni is fog. ASatanoperca nem képviselői rendkívül lassan fejlődnek és méretüket tekintve, akár elérhetik a 30-35 cm-t is, ezért célszerű nagyobb méretű akváriumban tartani őket.
S. leucostica
S. jurupari
S. daemon
Púpos fejű földevők
Az ehhez a nemhez tartozó fajok, egészen a közelmúltig, hasonlóan a Satanoperca nem képviselőihez, a Geophagus nemhez voltak sorolva. Ezen fajok „mostohagyermekként” vannak kezelve, mivel a mai napig a pontos besorolásra várnak. Ennek hiányában jelenleg a Geophagus nemhez vannak sorolva. A legjobban ismert faj a nemből, a G. steindachneri (Vörös púpos földevő). E faj több néven is szerepelt már úgy, mint G. magdalenaeG. hondae, mely elnevezések a G. steindachneri szinonimjaivá lettek minősítve. Az e nemhez tartozó fajok, Peru és Kolumbia folyóiban honosak, mindannyian, kivétel nélkül az „ovofil szájköltést” alkalmazzák szaporodásuk során. A hím egyedek, az afrikai nagytavakból származó sügérfajok hím egyedeihez hasonlóan, nem vállalnak szülői szerepet, kizárólag az ikrák megtermékenyítése és a megfelelő ívóhely kiválasztása a feladatuk.
G. steindachneri
Brasiliensoid
Egy újabb „mostohagyermekként” kezelt csoport, mely szintén a Geophagus nemhez van sorolva. Jelenleg egyetlen fajt ismerünk a csoportból, mely nem más, mint a Geophagus brasiliensis. Gyakori lakója akváriumainknak, ami talán megnyerő, látványos színezetének köszönhető. Tipikusan az aljzatba ásott gödörbe rakják ikráikat, melyek gondozásában minkét szülő aktív szerepet vállal. Egyes feljegyzések szerint agresszívebbek, mint más, a Geophaginae nemzettségbe tartozó fajok.
G. brasiliensis
Gymnogeophagus (Ribeiro 1918)
Gymnogeophagus elnevezés annyit jelent, hogy „meztelen földevő”. Ez arra utal, hogy az e nemhez tartozó fajok képviselőinek arcáról hiányoznak a pikkelyek, mely tény, elsődleges szerepet játszott a meghatározásuk során. Azonban ezen elnevezés miatt ellentétek voltak a ichtiológusok között, mivel egyesek szerint ez a jellegzetesség túl kevésnek bizonyul, ahhoz, hogy a Geophagus nemhez lennének sorolhatóak. Ebből kifolyólag, Gosse 1976-ban újravizsgálta ezen nem képviselőit. Az újravizsgálás eredményeként arra a következtetésre jutott, hogy az e nembe tartozó fajok, olyan jellegzetes csontfelépítéssel rendelkeznek a farok úszóik elején, mely semelyik „újvilági” sügér esetében sem volt tapasztalható. Noha a Gymnogeophagus nemen belül több csoport is létezik, e jellegzetes csontfelépítés mindig lehetővé teszi a többi nemtől való megkülönböztetésüket. Tipikus képviselője e nemnek a Gg. balzanii, mely összetéveszthetetlen arcformával rendelkezik. Ez a jellegzetes forma, különösen az idősebb hímeknél látványos, melyek arca meredeken emelkedik a szájtól a fej tetejéig. A Gg. balzanii több nőstényből álló háremet tart. A szaporodásuk során a „larvofil szájköltést” alkalmazzák, mint szaporodási stratégiát. A nemen belül van egy csoport, mely testfelépítését tekintve kevés hasonlóságot mutat a Gg. balzanii-val, viszont színezetét és alakját tekintve nagyon hasonlít a G. brasiliensis-hez. E csoport legismertebb képviselője a Gg. rhabdotus, bár sok esetben ezen a néven értékesítenek fajokat, viszont e fajok valójában nem a Gg. rhabdotusképviselői.
Gg. balzanii
Gg. rhabdotus
Biotodoma (Eigenmann; Kennedy 1903)
E nem képviselőivel kapcsolatban tévhitnek bizonyult, hogy szájköltőek lennének. Valójában a Biotodoma nem képviselői, az aljzatra rakják ikráikat és kizárólag akkor veszik szájukba ivadékaikat, amikor átköltöztetik azokat egy újabb helyre, más aljzatra ikrázó fajokhoz hasonlóan. A nem legismertebb képviselője a B. cupido, valamint kevésbé ismert képviselője a B. wavrini. Mindkét faj jellegtelen színezettel rendelkezik fiatalon, mely a későbbiekben, a felnőtt egyedeknél igen látványosra változik. A felnőtt példányok rendkívül változatos színezetet vesznek fel, testükön megtalálható a halvány rózsás színezet, a réz színezet és a halvány, irizáló kék szín is, csíkok, illetve pöttyök formájában. A nem harmadik képviselője a B. sp. „Red fin Tocantins” , mely meglehetősen változatos színeivel gyönyörködteti az akvaristákat. Azonban hazánkban talán még egyetlen példánya sem lelhető fel.
B. cupido
B. wavrini
Retroculus (Eigenmann; Bray 1894)
A Retroculus nemhez tartozó fajok, talán a leg speciálisabb fajnak számítanak a sügérek között. Testfelépítésüket és életmódjukat tekintve, nagyon jól alkalmazkodtak a gyors folyású patakokban, folyókban való életmódhoz. Úszóhólyagjuk meglehetősen kicsi, testük megnyúlt és erős izomzattal ellátott. Testtartásuk meglehetősen hasonlít a gébfélék testtartásához. A Retroculus nemen belül, három faj ismert, a R. lapidifer, aR. xinguensis és a R. septentrionalis. A R. lapidifer a mérsékelten hűvös folyókban található meg, melyek magas oxigéntartalommal bírnak. Mindhárom faj esetében elmondható, hogy meglehetősen nehéz fajnak számítanak, tartásukat, valamint szaporításukat tekintve. A R. xinguensis, a homokos aljzatot kedveli, melybe könnyen beáshatja magát, ha veszélyt érez.
R. lapidifer
R. xinguensis
Acarichthys (Eigenmann 1912)
E nemnek egyetlen képviselője ismert, az Acarichthys heckelii. A faj nem tekinthető valódi „földevő”-nek, mivel nem rendelkezik azon speciális morfológiai jellemzőkkel, a kopoltyú felépítését tekintve, mely más „földevő” sügérekre jellemző. Viszont életmódját, valamint aljzattúrási szokásait tekintve hasonlóságot mutat a Geophaginae nemzettség más képvisel. Steindacher 1875-ben írta le a fajt, 25 évvel a faj első leírását követően, mint Geophagus thayeri, viszont ezen elnevezés a későbbiekben tévesnek bizonyult, és mint az Acarichthys heckelii szinonimája lett bejegyezve. Az A. heckelii, ahogyan már említettem, meglehetősen különbözik a valódi „földevő” sügérektől és ez megmutatkozik a szaporodási módjában is. Ikráikat az aljzatba rakják, de ez megszokott a legtöbb halfaj esetében. A különleges szaporodási mód abban mutatkozik meg, hogy a nőstény egyedek, nagy kiterjedésű alagutat vájnak az aljzatba, melybe a hím egyedeket becsalogatva, heves násztánc közepette, lerakják ikráikat.
A. heckelii
Guianacara (Kullander; Nijssen 1989)
Az Acarichthys nem képviselőjéhez hasonlóan, ezen nem képviselői sem tekinthetőek valódi „földevő”- nek, de sok szempontból hasonlóságot mutatnak más, aGeophaginae nemzettséghez tartozó fajjal. E mellet, sok hasonlóságot mutatnak az Aequidens és más akara fajokkal is. Valójában az G. geayi eredetileg Acara geayi-ként lett leírva, és sokáig Aequidens geayi-ként volt ismert a köztudatban. Kullander, ideiglenes azAcarichthys nemhez sorolta a fajt, de a további kutatásokat, vizsgálatokat követően, ő és Nijssen, úgy döntöttek, hogy létrehoznak egy külön nemet a faj és a rokonfajok számára, melyek leírása egyazon időben történt meg. Jelenleg hét fajt sorolnak a nembe, ez a G. cuyunii, a G. dacrya, a G. geayi, a G. oelemariensis, a G. owroewefi, a G. sphenozona, és a G. stergiosi. A tapasztalatok azt mutatják, hogy több, a Guianacaranemhez tartozó faj, G. geayi-ként került kereskedelmi forgalomba. A legtöbb esetben a G. owroewefi-vel és a G. sphenozona-val keverték össze. Azonban ezen fajok jól megkülönböztethetőek egymástól a testükön látható foltok kiterjedése és elhelyezkedése alapján. Minden Guianacara nemhez tartozó faj jellegzetessége az úgynevezett „kos” fejforma, illetve a kosokra jellemző, kissé agresszív viselkedés.
G. geayi
G. sphenozona
G. owroewefi
Mikrogeophagus /Papiliochromis/(Kullander 1977)
A nem legismertebb képviselője az M. ramirezi, mely változatos, élénk színezetének és könnyen tarthatóságának, valamint méreteinek köszönhetően, nagy népszerűségnek örven az akvarista körökben. E nem képviselőit valódi „földevő”-nek tekinthetjük. Viselkedésüket tekintve, meghazudtolják méreteiket, mivel agresszivitásuk fordítottan arányos apró méretükkel. A kissé kificamodott zoológia nomenklatúra szabályai szerint, jelenleg a Mikrogeophagus elnevezés a helytálló, bár egyes ichtiológusok szerint ez egyáltalán nem helyes és közeljövőben talán ismét a Papiliochromis elnevezés lesz a hivatalos. A nemen belül jelenleg két fajt különböztetünk meg. Az M. ramirezi-t és az M. altispinosus-t.
M. ramirezi
M. altispinosus
Apistogramma (Regan 1913)
A nemhez tartozó fajokat, szintén valódi „földevő”-nek tekinthetjük. E nem képviselői a legkisebb méretű sügérek az „újvilági” sügérek között, számuk meghaladja a hatvanat, bár ezen fajok közül, számos még leírásra vár. Az Apistogramma nemhez tartozó fajok több tulajdonságot tekintve, különbözőnek bizonyulnak a Geophaginae nemzettséghez tartozó fajokhoz képest. Talán a legszembetűnőbb különbség a szaporodásukban, illetve a testformában vehető észre. Az e nemhez tartozó fajok többnyire poligámok, tehát a territóriumot birtokló hím egyed háremet tart. A hím és nőstény egyedek kiválóan megkülönböztethetőek egymástól, a hímek nagyobbak, színesebbek és páratlan úszóik erősen megnyúltak. Ívási időszakon kívül a nőstények fakó színűek, testüket halvány fekete foltok tarkítják, viszont ívási időszakban, elkápráztató színeket öltenek. Ekkor aranysárga színűvé változnak és a testükön lévő, halvány foltok erősen kontrasztossá válnak. Ikráikat rendszerint barlangokba rakják. Egy-egy fajon belül találhatunk olyan hím egyedeket is, melyek egyáltalán nem tartanak territóriumot és megtévesztésig hasonlítanak a nőstény egyedekhez. Ezeket általában „settenkedő” hímeknek nevezik. A dolog lényege, hogy az ívásra kész nősténnyel egy barlangba vonul, mintha ő is várná a domináns hímet, és mielőtt a domináns hím megérkezne, megtermékenyíti a nőstény által lerakott ikrákat. Az úgynevezett „settenkedő” hímek előfordulása, kizárólag abban az esetben fordulhat elő, ha egy adott hím nem képes saját territóriumot kialakítani az adott környezetben, így ebben az esetben a nőstényekre jellemző halványabb színezetet vesz fel és ezt a színezetet mindaddig meg is tartja, amíg a hierarchiában változás nem áll be.
A. hongsloi
A. cacatuoides
Apistogrammiodes (Mcinken 1965)
Geophaginae nemzettség utolsó és monotipikus neme, az Apistogrammoides. Ahogyan az elnevezésből is látszik, szoros szálak fűzik az Apistogramma nemhez., azonban mégis különbözőek. Az elsődleges különbség a farok alatti úszó, az úgynevezett, kemény úszósugarainak számában mutatkozik meg. Az Apistogramma nem képviselői esetében ez a szám 3-4, míg az Apistogrammoides esetében 7-9. A nem egyetlen képviselője az A. pucallpaensis, mely elnevezés a kifogás helyére utal (Pucallpa, Peru). Akváriumi körülmények közötti tartását tekintve mindenben megegyezik az Apistogramma nemhez tartozó fajok igényeivel.
A. pucallpaensis

A Geophaginae nemzettség tagjai között sok olyan fajt találunk, melyek a diszkoszhalakhoz hasonló tartási körülményeket és odafigyelést igényelnek, viszont van közöttük olyan faj is, melynek nincsenek túlzott igényei az akvárium vízét illetően. Ebből következik, hogy igényeik rendkívül széles skálán mozognak és minden akvarista, legyen az kezdő, vagy "öreg motoros" megtalálhatja e nemzetteség képviselői között a számára legmegfelelőbb fajt, melyben hosszú ideig örömét lelheti és kihívásként értékeli az egyes fajok számára biztosítandó körülményeket.
Log in to comment
Bejelentkezés
Legutóbbi fórumbejegyzések
    • AM Nyomtatott kiadás
    • Üdv! Amint azt kicsit több, mint egy hete is írtam, nagyon várom a levelet, vagy valami igazi visszajelzést.
    • 3 napja 11 órája