Véget ér a hét szűk esztendő: Újra Akvárium Magazin!

ImageHét évvel ezelőtt, az Akvárium Magazin 2001/6. számában olvashattuk ezeket a borús hangulatú búcsúszavakat, amelyből kiderült, az újság ideiglenesen szünetelteti tevékenységét:


„Most, hogy a magazin ebben a formájában utoljára jelenik meg, bevallhatjuk – hiányozni fog. Az előfizetők hiába várják a postást, a kereskedők polcain helyét egyelőre nem tölti majd be más. A kezdők nem sajátíthatják el az „öregek” mesterfogásait, és nem olvashatunk az újonnan felfedezett fajokról sem. Köszönettel tartozunk annak, aki lehetővé tette számunkra a víz alatti csoda széleskörű megismerését, és aki mosolygós arccal fogadta a TIT kiállításokon ismerőseit, akivel már csak ritkán, vagy otthon találkozgatunk – köszönjük Pasaréti Gyula.” Fehér Tamás

„E, kissé keserű füstölgés után, az igazi vesztesekben, a hobbistákban szeretném a reményt éltetni, ismerve Pasaréti Gyula elhivatottságát az AKVARISZTIKA iránt, bizonyos vagyok benne, hogy az Akvárium Magazin működésének „ideiglenes felfüggesztése” rövid ideig fog tartani.” Lukács László

Örömmel jelentjük: a hét szűk esztendő véget ér!

2008 június 6-án újra kezünkbe vehetjük az Akvárium Magazin következő, a sorban 69. lapszámát!
A vasárnapi AME Akvarisztikai Börzén, ahol a lap folytatását hivatalosan is bejelentettük, úgy érzezzük mindenki nagy örömmel fogadta, hogy újra lesz magyar nyelvű akvarisztikai szaklap a piacon.

Image

Néhány mondat az új lapról:
Igyekszünk korszerű újságot készíteni, ahol a kezdő akvaristák ugyanúgy megtalálják a neki szóló anyagokat, mint a nagy tapasztalattal rendelkező szakemberek. Csak néhány rovatcím ízelítőül: „Harcsa utca”, „Sügérföld”, „Tengeri akvarisztika”, stb. Ismerősek valahonnan…?! Ez nem a véletlen műve! A legnagyobb tapasztalatokkal rendelkező szakemberek cikkeit olvashatjuk majd a Magazinban. Szerzőink között üdvözölhetjük majd többek között Jantay Gusztávot, Lukács Lászlót, Nagy Bélát, Pasaréti Gyulát, dr. Szita Gézát, dr. Vincze Zoltánt és még sokan másokat.
Az újság megjelenésében is korszerűsödik: két havonta 68 színes A4-es oldalon jelenik meg.

Az alábbi topicban folyamatosan tájékoztatjuk az olvasókat a lap részleteiről:

AM Nyomtatott kiadás

Jó olvasást kívánunk, júniustól a papíros verzió hasábjain is!

Akvárium Magazin Szerkesztősége

Bejelentkezés a hozzászóláshoz

Naptár

March 2024
M T W T F S S
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
Bejelentkezés