Mivel lassan több mint 1 hónapja senki nem rukkolt elő semmilyen hasznos bloggal, én sem teszem. :) Csak egy kis kényszer szülte sürgős tavaszi barkácsról lesz szó, mely remélem mosolyt csal néhányak arcára! A blog alcíme: Kamasaki etetőautomata.
Bizonyára többen használtatok már automata etetőket távollét miatt, tőletek előre is elnézést kérek! A múlt heti hosszú hétvége alkalmával terveztem az Eheim 3581-esem első éles bevetését. Nem készültem túlzottan az alkalomra (se frakk, se virág), gondoltam nem lehet az olyan bonyolult... Kibontás után szembesültem vele, hogy ezek az etetőautomaták nem arra vannak tervezve, amire én használnám őket. Miért is?
Kifejlett halaink normál esetben gond nélkül kibírnak 1-2 hetet, az etetőautomata használata számomra csak ivadékoknál logikus. Az ivadékok apró táplálékát azonban folyadékban oldva lehet és érdemes bejuttatni a vízbe. Itt érkeztünk el a konfliktusponthoz: az etetőautomaták csak száraz táp bejuttatására alkalmasak. Mivel a néhány napos mézgurámi ivadékok éhségérzetét cseppet sem érdeklik az ilyesfajta korlátozások, a rendelkezésemre álló 1-1,5 órában elő kellett rukkolnom egy használható megoldással.
Először is meg kell vizsgálni milyen módszerrel etet egy ilyen automata: beállított időpontban a kosarat elforgatja, ezáltal az akváriumba szóródik a tartályon szabályozott rés méretével arányos táplálékmennyiség. Első ötletem az volt, hogy a tartályon belül egyfajta arkhimédeszi csavart alakítok ki, így az egyenletesen eloszlatott folyadék forgásonként kerül előre. Az ötletet gyorsan elvetettem, miután a kosár belső kialakítását jobban szemügyre vettem: a megfelelő belső sablon kialakítására és rögzítésére bizony nincs idő! Akkor vegyük le a kosarat:
itt láthatjuk a forgató kart. Nem is olyan rossz... Át kéne alakítani a forgató irányú mozgást húzássá, mi több tekercseléssé.. ezaz! Szerencsémre a horgászatot is hobbijaim között tudhatom, így innentől az út szinte egyenes volt: kell valami amit a forgó részre tudok illeszteni. A téli időben szekrényben szomorkodó horgászládámhoz fordultam és máris előkerült egy régi spulni damil, a spulni pedig "sérüléseket szenvedett" eképpen:
Hogyan is kéne folytatni? A damil tekercselésével valamit húzni kell, amiről az üveg széléhez érve beeshet a nevelőmedencébe az előre kiporcíózott feloldott eleség. A húzott dolog azonban nem lehet túl nagy kiterjedésű, mert az első feltekeredése után a továbbiaknak is minél biztosabban kell a spulnihoz érkezni... Fogtam hát pár kartondarabot, bevágást ejtettem a két végén, áttekertem rajta a damilt és miután megmértem, hogy egy fordulat mennyi damilt teker fel, rögzítettem őket egy-egy darab szigetelőszalaggal:
A bejuttatáshoz műanyag kupakokat (már megint a pet-palack! :) ) szemeltem ki, de természetesen mielőtt magára hagytam volna a szerkezetet, teszteltem is egyet. A teszt tapasztalatait felhasználva biztosítékként egy darab műanyag "öntetes tálkából" (valamilyen ételkiszállító cég "mellékterméke") köpenyt készítettem a spulni és az etető közé, hogy a mellécsévélt damil nehogy sokkal rövidebbet húzzon, mint kéne:
Kapott még egy kis szigetelőszalagot, hogy pofásabb legyen, nameg jobban tartsa a damilt :) A biztonság kedvéért az utolsó "vonószem" távolságát is annyira csökkentettem, hogyha az utolsó előtti után még egy kicsit teker, már behulljon a kupak. Innentől egyszerű volt a dolog, felállítottam a kupakokból készült libasort, beléjük porcióztam a tojássárgájás/rotatoriás keverékeket, beállítottam az időzítőt, majd izgultam villámtákolmányom sikeréért. Bár fentebbi képeket és leírást elnézve én magam sem mertem volna sokat tenni a rendszer működésére, visszatérve mindhárom kupak a vízbe pottyanva, a gurámik pedig úszkálva tudatták velem, hogy bár barkácsolni se szépen, se jól nem sikerült, a célnak azért megfelelt!
(A képeket természetesen csak utólagosan tudtam elkészíteni, akkor nem volt rá időm, ezért mutatnak már helyenként előre többet, mint amit a szöveg tartalmaz)
Jobb barkácsolást mindenkinek! :)
toist