Március 20-a a Halak Napja. Ezen ünnepnap létre hívására 2017-ben került sor, így egymást követően ötödik éve ünnepeljük már kedvenc uszonyosainkat. A Halak Napja egy közös szakmai összefogás eredménye, a Földművelésügyi Minisztérium horgászati és halgazdálkodási főosztálya, a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ), a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet, a Magyar Haltani Társaság (MHT) és természetesen az Akvaristák Magyarországi Egyesülete (AME) közös döntése alapján született.

Minden évben mi akvaristák is nagy örömmel várjuk e jeles napot és veszünk részt benne. A programok és rendezvények tárháza is egyre bővült az évek során, de sajnos a koronavírus járvány ezt is beárnyékolta. A tavalyi évben nem sokkal a Halak Napja előtt tört ki a járvány és kellett bevezetni korlátozó intézkedéseket idehaza is, és sajnos mindez az idei programsorozatot is teljesen ellehetetlenítette. Nagy reményeket fűzünk hozzá, hogy 2022-ben, a hatodik Halak Napját már együtt ünnepelhetjük.

Természetesen az AME 2020 és 2021 során is igyekezett és igyekszik e jeles nap eszmeiségéhez méltán népszerűsíteni a halakat, egyúttal felhívni a figyelmet a rájuk leselkedő veszélyekre és problémákra is. Különösen hangsúlyos szerepet kap ebben az ismeretterjesztés – s bár a nyomtatott magazinunk is megszűnt – online formában igyekszünk ezt a továbbiakban is fenntartani. A másik kiemelt terület pedig a veszélyeztetett fajok védelme: soha nem látott mértékű veszélyek fenyegetik a vizek lakóit világszerte, nem véletlen, hogy a gerincesek közül a kétéltűek és az édesvízi halak vannak a legnagyobb veszélyben. Egyre nő azon halfajok száma, melyek rákerülnek a Vörös Listára – éppen ezért minden akvaristának tudatosan kell törekednie arra, hogy a természetet óvva foglalkozzon hobbijával. Ne vásároljunk veszélyeztetett fajokból vadon fogottat – támogassuk inkább akváriumi tenyésztésüket; s ha lehetőségeink engedik, vegyünk részt fajmegőrző programokban is. Emellett nem árt felhívni a figyelmet, hogy élő vizekbe soha ne telepítsünk semmilyen akváriumi állatot, mert ezzel idegenhonos fajok megtelepedését kockáztatjuk, ami akár súlyos ökológiai katasztrófákhoz is vezethet.

A problémák és veszélyek mellett persze rengeteg örömet is okoz az akvarisztika. Egy szépen berendezett, békés akvárium igazi megnyugvás a szemlélőnek. Mára szinte fantáziánk szab csak határt annak, milyen akváriumban szeretnénk gyönyörködni – az elérhető technológiák, a beszerezhető növény- és halfajok száma mára igencsak kitágult. (Persze a járvány ezen a téren is okoz kisebb-nagyobb, de reményeink szerint múlandó nehézségeket.) Földünk bármely pontját modellezhetjük egy élethű biotóp medencében vagy egy igazi víz alatti kertet is alkothatunk pompás növényekkel és garnélákkal. Az elmúlt másfél évben kiváló hazai tenyésztőink is egyre-másra szaporítottak újabb fajokat, köztük ritka és érdekes páncélosharcsákat is. A smaragd páncélosharcsa (Brochis multiradiatus) tenyészsikere még a nemzetközi sajtót is bejárta!


Szánjuk hát a mai napot az ünneplésre, és gondoljunk nagy örömmel közös kedvenceinkre, a halakra, melyek sok-sok örömet hoznak mindnyájunk napjaiba! S reméljük, jövőre már méltóképpen ünnepelhetjük a Halak Napját!

Bejelentkezés a hozzászóláshoz

Naptár

September 2021
M T W T F S S
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30
Bejelentkezés