Az előző év -jórészt a rossz időjárásnak köszönhetően- nem hozott nagy forgalmat a kerti-tó piacon. Elmaradtak a nagy telepítések, kevés tavi növény, aranyhal, koi, eleség és felszerelés fogyott. Remélhetőleg az idei év jobb lesz, beindul a kerti-tó piac, és ismét sláger lesz az aranyhal.
Viktória tó, a haldokló óriás
Gondolom sok akvarista látta már -az egyik legismertebb természettel foglalkozó TV csatornán- a Darwin rémálma című filmet. Akik a sokkoló képsorokat végignézték, talán ez a szomorú cikk már nem mond sok újat, de akik nem látták, azoknak bizonyára igen. Az ember felelőtlen beavatkozása a természetbe nemcsak a Viktória-tó életterét veszélyezteti, hanem egész bolygónk élhető világát. Két részben mutatjuk be a Viktória-tavat, valamint annak csodálatos színvilágú sügérlakóit, melyek közül néhány faj, sajnálatos módon, már csak az akváriumainkban éli jövőtlen életét.
Interjú dr. Szita Gézával
Dr. Szita Gézával, a Szent István Egyetemen, az Állatorvos-tudományi Karon lévő irodájában találkoztam. Ez egy igazi akvarista kuckó. Mindenhol akváriumok bugyognak, legtöbbjükből űrkorszaki mérő- és egyéb laboreszközök meredeznek. A medencék közti helyet, a folyadékok tulajdonságát átvéve, maradéktalanul kitöltik a mindenféle témájú szakkönyvek, folyóiratok, kémcsövek, és olyan, a földi halandó számára ismeretlen, érdekes eszközök, amelyek valószínűleg külön cikket érdemelnének.
A csuka
Az akváriumom mérete megközelítőleg 300 liter, amelybe eredetileg is hazai halas medencét szerettem volna berendezni. A halfaj kiválasztásakor több szempontot is figyelembe vettem. Először is a fűtéssel illetve hűtéssel nem szerettem volna bajlódni, ugyanakkor, mivel nem minden nap tartózkodom az albérletben, a rendszeres etetés problémáját is ki kellett valahogy küszöbölni. A figyelmem ezek után a ragadozó fajok felé fordult.
Parazitamentes diszkoszhal-tartás, pro és kontra
Ez is csak egy múló divat, esetleg követendő trend vagy egy szakmailag indokolt lépés? Talán az Olvasó a cikk végére maga is el tudja dönteni! Valamikor a 90-es évek végén hallottam először azt a jelzőt, hogy „parazitamentes”. Persze nem nagyon értettem mit is jelent, és talán manapság sincsenek az emberek teljesen tisztában igazából a szó jelentésével.
Tengeri Akvarisztikai Konferencia a Tropicariumban
Az Akvaristák Magyarországi Egyesülete április 16-án Tengeri Akvarisztikai Konferenciát tartott a Tropicarium látványtermében. A rendezvényen több mint 60 fő vett részt, amatőr és profi akvaristák egyaránt. Az előadók alaposan felkészültek a saját témájukban, hiszen a gyakorlatban is ezzel foglalkoznak.