Paludárium-mit hogyan?

Több
10 éve 3 hónapja #41 Írta: mcll
mcll válaszolt Válasz: Paludárium-mit hogyan? témában
Uups, bocsi. A kikicsodát mindjárt megírom. :D

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
10 éve 3 hónapja #42 Írta: mcll
mcll válaszolt Válasz: Paludárium-mit hogyan? témában
Hát Gábor, most a szívemből szóltál. :) Bevallom mikor elolvastam az előtted levő pár postot rendesen kerekedtek a szemeim! :D Főleg a kifejezések miatt. Valóban így is vihar van a fejemben, azaz káosz. De úgy gondolom majd idővel a tapasztalat segít ezt a vihart csitítani. Ha látnátok (hamarosan fogjátok is a blogomban...) hogy miből indultam el, azazhogy a sügeres akinál mik voltak benne... nos, az imént találtam pár fotót abból a korszakból és hát... szóval hogy is mondjam, elborzadtam kissé. De majd látjátok. Pedig most sem tudok sokkal többet mint akkor, viszont tőletek már levettem ezt azt. ;)

De ahogy Gábor is mondta, most elsőre nem nagyon szeretném szétdobni az egész akit. Majd idővel, apránként lehet lesz változtatás (mint pl. talaj), de most még ne.

Amit viszont igen, az a vulkán. Rábeszéltetek, belátom hogy nem oda való, főleg hogy lelki szemeim előtt van egy kép hogy kb hogy fog ez majd kinézni a növények, halak között. Igazatok van, kivele! Főleg hogy elegendő lesz enélkül is az oxigén a vízben majd a halaknak.

Párásodás vs fronttető:
Gábor le kell lohasszalak, ugyanis a frontüveg párásodása már az aki kezdete óta megvan, azaz kb 10 éve. :D És a tető nem rohad, de még csak nyoma sincs, pedig mikor felnyitom a tetejét szó szerint patakokban folyik le a víz róla. Ugyanis az építésekor (erre már akkor gondoltam) be lett vonva egy védőréteggel, ami csodálatosan végzi a dolgát azóta is. ;)

Írtad hogy ha tudok pár mm-et döntsek a medencén hátrafelé. Sajnos ez nem lehetséges sehogy. De szerintem sok értelme nem is lenne, mert az elülső lapon a pára nem a tetőről csöpög oda (ugyanis a fakeret ami felfekszik az üveg tetejére eleve beljebb van mint az üveg belseje, tehát nem onnan folyik az üvegre), hanem eleve ott csapódik ki. Azt észrevettem, ha a tetőt 1-2cm-nyi résre nyitva hagyom akkor alig párásodik. Főleg most hogy a vízhőmérsékletet visszavettem és per pill 25 fokon áll. Arra gondoltam, hogy mi lenne ha az egyik sarokba betennék egy PC ventit amit lassabb járással (így zajtalan is) üzemeltetnék. Ez kihúzná a pára egy részét az akiból és a tető zárva is maradhatna, nomeg lenne egy enyhe légáramlat is. (Mindezt nem kötözködéből, vagy megrögzöttségből írom, csak gondolatok ;) .)

A szigetelés félig megoldható lenne, de csak hátul és a jobb oldalon, ugyanis ezek vannak a fal mellett. A bal oldali rész nem, az teljesen szabadon van, látható. De nem tudom mennyit segítene, mivel a műszikla végig hungarocell hátul és oldalt is.

Halakkal lehet akkor elsőre egy csapat neon (40db) kerülne be, de még nem tudom. :D

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
10 éve 3 hónapja #43 Írta: halőrxxl
halőrxxl válaszolt Válasz: Paludárium-mit hogyan? témában
Jocó köszi...rendes vagy!:)
Mcll:senki nem úgy született hogy mindent tudjon-sőt még mára sem vagyunk egyiken sem minden tudás birtokában.A saját blogodban azt írsz amit akarsz,és olyanná formálod ahogy csak szeretnéd-én olvasód leszek!Ha támogatod akkor viszont én itt ezen a fórumon szeretnék veled is társalogni a témáról-a blogodat viszont támpontként használom majd.

Vendégek elől rejtve. Jelentkezz be vagy regisztrálj a tartalom teljes megtekintéséhez.

T.:Gábor

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
10 éve 3 hónapja #44 Írta: jocopoco95
jocopoco95 válaszolt Válasz: Paludárium-mit hogyan? témában
Csak a fű félékre írtam a kevés fényt. A DSM módszer érdekes, de eszembe nem jutna azzal szórakozni, max ha valami puccos versenyre kellene(hol állok én attól a szinttől, meg nem is akarok én annyira elveszni benne, egyenlőre) A manado tényleg jó a növények alá, így ezzel nem mondtak semmi rosszat lehet, hogy te érteted félre a kifejezést. Amit Gábor is írt, ha lesznek talaj lakók akkor a manado tényleg egy perc alatt átrendeződik, bár a homok se nehezebb. Igazából én csak a fehérsége miatt írtam a cserét. Az anubiasok, microsoriumok, mohák szinte a sötétben is képesek nőni, szóval nem lesz gond velük, de tényleg. Amin még elmeditáltam, nem tudom gondolkoztál e már a vízkövesség problémáján, szóval lehet megérné egy vízlágyítóba befektetni, nem utolsó szempont, hogy a család se issza majd a városi klóros vizet.
Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet: halőrxxl

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
10 éve 3 hónapja #45 Írta: mcll
mcll válaszolt Válasz: Paludárium-mit hogyan? témában
Na megint van mit olvasnom. :D Mindjárt válaszolok is. Azonban előtte adok egy linket. Ugyanis beizzítottam a saját blogomat. Remélhetőleg bőven lesz téma, írás. Itt csupán a saját tapasztalataimat, "tanulmányaimat" fogom közzétenni. Remélhetőleg majd pár év múlva mosolyogva fogom visszaolvasni a saját kezdeti baklövéseimet mint kezdő. Azonban úgy gondolom nekem is jó lesz ez, mert leírhatom a saját hibáimat (így később azokat nem fogom már elkövetni), továbbá mások is (mondjuk a profik) jót nevethetnek majd a sok hülyeségeimen. :D

No a link: blog.mcll.hu/

Mivel ma indítottam el, ezért még baromi kezdetleges. Egyelőre az előzmények kerülnek fel, azaz honnan is indult a project. Természetesen idő kell míg szépen alakulgat, most a fényképalbumomat böngészem hozzá. ;)
Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet: halőrxxl

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
10 éve 3 hónapja #46 Írta: halőrxxl
halőrxxl válaszolt Válasz: Paludárium-mit hogyan? témában
Hé-héééé....álljunk már meg egy szóra uraim!Attól még hogy növények is lesznek benne ez nem egy puccos növényes high tech,hanem egy igazi "semmi mű,nulla mesterkélt" stílusú paludárium lesz!/Még akkor is ha már a háttér műanyag/Mi az hogy kevés a fény-Anubiasnak főleg víz fölött?Vagy mohának ami a természetben az árnyékos-nyirkos helyeket keresi?Kefírrel telepítsen egy kezdő,aki azt se tudja hogy hanyadika van május elsején akvarisztikailag?
Bocs srácok-álljatok le a green-es irányzat minden idevágó ötletével-mert ez még neki sok!Nektek is néha,jól sejtem?Kezdenek röpködni a sztereotipikus válaszok,miközben még nincsenek lerakva az alapok-az úr már szeretné végre ha úszna pár hal..akarna pár növényt is,vágjátok?Dobassuk szét vele az egészet megint-essünk abba a hibába hogy végül kedveszegetten azt gondolhassa hogy itt is csak olyan válaszokat kapott melyek tovább szították a fejében zajló vihart?Túl sok neki ez most még..na,bocs keménykedtem-de csak azért mert én is hasonlóan éreznék a bőrében.Hajlik már ez a kolléga a jó szóra-segítsetek abban hogy előbb kiépítsen egy egyszerű de látványos rendszert minden flikk-flakk nélkül oksa? ;)
Kezdjük akkor alulról-már benn van a Manado,ami valóban csak egy közeg-nem táptalaj.Aki ezt veszi az nem véletlenül teszi ezt....pénze van,és telesusogják a fülét vele hogy mennyire jó meg elkerülhetetlen ez.Ez mind igaz is-de ha halak is lesznek -főleg harcsák!-akkor a pillekönnyű Manado egyik nap itt lesz,a másik nap meg amott...a halak elsöprik "eccerűen"!Ezért szokták leborítani valamivel-mert muszáj halas akváriumban...ezt mindannyian tudjuk.De most akkor szivattyúzza le róla azt a fene vakító fehér homokot amit megvásárolt?A hajam szála nekem is az égnek áll-de olvassátok megvan rá az ideológia:így több lesz a fény.Ez igaz is-ha így hagyja több lenne valamicskével/mondjuk ez most nem számít ezeknél a növényeknél igazán/,de mit gondoltok kihagynám nála a lehetőséget hogy rábeszéljem őt egy másik természetes aljzatfedésre?Ez ráadásul meg szuperül megy minden halához-az endemikus élőhelyükön is vannak levelek az aljzaton ;)Hmm?
Most ne szedessük ki vele az aljzatot még-hagyjunk neki időt hogy jó mélyre nyelje a kivetett csalinkat...később dalolva meghallgat minden ötletünket,és mivel van jó tapasztalata meg is valósítja! Benne vagytok-Mcll benne vagy? Ne bizonytalankodjál nekem,mert beszippant a növényesek tábora...:D
Kedves kolléga-túl sokat érdeklődtél utána,és a rettenet mennyiségű adathalmazban elvesztél-ez van.De kérlek virtuálisan gyere már ki velem egy vizes élőhelyre-ott mi van aljzatként,hófehér homok alatta Manado-val,vagy egyszerű homokos sóder?Szerinted ha ott jó akkor neked a hangsúlyozottan nagyon egyszerű belépő szintű-ezt is mondtam már-paludáriumodban nem ok?Hallod-sok a pénzed?Azt mondod éppen hogy most nem-akkor ácsi...mindjárt taglalom,és Karácsonyra a családdal elé ülhettek ott a lépcső alatt,rendi? ;)
Egyenlőre ha én lennék a helyedben most azt csinálnám,hogy semmit nem mozdítanék-a vulkán öhmm....de mindjárt folytatom azt is-és jó a párkányra ferdén felfutó fa ötlete is...kérem szépen itt most arról van szó hogy hetek óta megy neki a technika,oltotta a szűrőt,fűti/világítja-a semmit!Most már mozduljon meg neki benne valami azt a hétszázát igaza van!
Mcll keress egy szép fát ami megfelel,főzd ki alaposan,és míg hűl szerezz be pár tő növényt.A "fűfélét" azt el kell feledned submers módon,mert ahhoz aztán már tényleg kevés a fény is.De "felajánlom neked" az egyik leghálásabb hosszú életű valódi kis növényt-ami nem is olyan kicsi lesz!-a klf.Microsorum változatokat-kiemelten a M.pteropus Narrow nevű barátságos kis növénykét. :) Olyan igénytelen hogy ha nyáron kiteszed egy kis tövét a kerti tóba ősszel kaszálni kell..
De egyenlőre maradj meg kérlek most már valóban az eredeti növényeknél-anubias,és moha.Lesz még időd-és pénzed is!-a későbbiekben átgondolni hogy mit szeretnél..nem egyszerre varázsütésre lesz kész ez a paludárium!Most már semmiféle technikára ne költs-mi van ha a fűtőt egyszerűen majd beteszed oda a barlangba ahol éri a víz sodra és mégsem látszik?A szűrőd is elegendő sőt ebben az esetben a te vízbefolyásoddal semmi szükség nincs külön levegőbeporlasztásra sem!A visszatérő víz láthatóan még extra buborékokat is sodor,a sziklán aláfolydogálva szuper jó a gázbeoldás is-ne legyünk már telhetetlenek../Jujj,a vulkán-izé,vedd ki egy kicsit,jó? :) /
Halak-ha lehetséges hazai tenyésztésűt szerezz be-egyáltalán ne arra menj hogy már kifejletteket kapj,de virgoncak és szemmel láthatóan életkedvvel teliek legyenek!Nagyon tetszenek a neonok és a razbórák ugye?Egyenlőre előbb melyik fajt szeretnéd behelyezni?Tennél próbát a kedvemért egy kis időre csak az egyik fajjal?Aztán lehet hogy marad is...de ez már majd a te elbírálásod lesz ok?Te,mindenkinek neonja van-én meg befogom a szám mert egyértelmű hogy én nem azt javasolnám neked-de mondom ha a családnak az tetszik akkor hajrá!Csiguszokat ne feledd-akvarista társaid ingyen adnak neked pár postakürtöt,ha bátrabb vagy akkor maláj tornyost is bepróbálhatsz.Később még egy faj majd segít neked a szaporulatukat kordában tartani,az A.helena-ennek igen szép a háza.Csalódottan veszem észre hogy a corydorasok meg kimaradtak az új tervből már-mindjárt visszatörlöm az egész hozzászólásomat! :D Ha belőlük is valami színesebbre vágynál javaslom a C duplicareust..nem olcsó,de csoda faj!Egyszerűbb/olcsóbb,de nagyon mutatós kis életművészek a pandák,vagy a trilineatusok is-mutasd meg őket a családnak hadd válogassanak.Itt is jó volna szem előtt tartani az azonos fajba tartozókból a nagyobb egyedszámot inkább-egymás között tényleg remekül érzik magukat,és gondolhatod milyen egy 10-20 fős csapat mikor együtt keresgélnek;) Jah-a homokod a Manadóval majd elegyedik..de addig még van idő:kitavaszodik mire meghozod a döntésedet.
Egyenlőre hát ennyi-növényeket szerezd be,dekorokat készítsd elő....halak-csigák akklimatizálás után hadd ússzanak!
Párásodik a frontüveg-hurrá!Ez a pára fogja idővel teljesen leamortizálni a bútorlap tetődet-akkor jön el az én időm az üvegtetős megoldással ;).Most azt javaslom hogy néhány milliméternyit ha tudsz billents a medencén hátra felé-így nem fog végigfolyni a fronton a víz.A legigazibb az lenne ha tényleg üvegtetőd lenne-de nyugi nem szemétkedésből írom,olvass tovább kérlek-,mert így az első szegmensre tudnál ragasztani egy alálógó egy centis kis "vízorr" részt-erről aztán visszacsöpöghet a víz,semmi gáz!A tetőről most alálógó csavarokat csak akkor használd ha tényleg tartósan fenn lesz a tető..egyébként meg egyáltalán nem zavaró ha valaki azt nézi amit néznie kell-ez meg nem az a rész jól mondom?
Kolléga milyen helyen van a paludáriumnak készülő medence-tényleg ott a lépcsőd alatt?Csak elölről tekintetek bele ugye jól emlékszem-akkor van akadálya hogy a többi lapot hőszigeteld? Nem-a háttér az nem szigetelés,mert az a vízben van-de sokat segít ha esztétikusan becsomagolt 20mm-es nikecellt helyezel fel a két oldallapra,és a hátlapra.Észre sem venni ha okosan csinálod-viszont ezeken a felületeken nem hűl olyan gyorsan a medence,ezért az előlapi üveged melegebb lesz-gondolod talán páramentes is?;)
Extrém mód el vagy látva megfontolandókkal-sőt a családot is meg kell interjúvolnod.Sok munka előtt állsz-de ha egyenlőre megmaradsz az általam javasolt szinten akkor pénzt már nem sokat kell költened rá.Nagyon kihangsúlyoznám hogy növényeket sem kell annyit venned ami most betakarja az egészet...hadd nőjenek kicsit!Halak tényleg jók lennének így pár hétig..halaszd a döntésed januárra,fontold meg kell-e még több vagy más faj bele,ok?Ancikákból ne a kicsiket vedd-múlékonyak kis korban még..inkább a 6-7 centis példányok hadd ússzanak nálad most kezdetben.
Nade:hát milyen kaja lesz nekik kolléga-mert ezek enni akarnak naponta ám!Ez is a meggondolandók közé tartozik-hát jó gondolkodást még munka közben is!
T.:Gábor
Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet: mcll

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
10 éve 3 hónapja #47 Írta: jocopoco95
jocopoco95 válaszolt Válasz: Paludárium-mit hogyan? témában
DSM indítás a neve. Igazából természetesebb hatást érhetsz el vele mint a kötözéssel. Igen arról, van szó amit linkeltél.

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
10 éve 3 hónapja #48 Írta: Peterke123
Peterke123 válaszolt Válasz: Paludárium-mit hogyan? témában
Ha még nincs beüzemelve teljesen halakkal a paludárium, akkor szerintem érdemes lenne kipróbálnod az emers mohásítást. Pár hónapja olvastam, hogy egy akváriumot úgy mohásították be hogy a mohát ledarálták, összekeverték kefírrel, felvitték a kövekre, az akvárium tetejét lezárták folpackkal és világították, naponta párásították. A végeredmény szép lett. Most azon vagyok hogy megleljem ezt a cikket.

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
10 éve 3 hónapja - 10 éve 3 hónapja #49 Írta: mcll
mcll válaszolt Válasz: Paludárium-mit hogyan? témában
Erről van szó:
www.greenaqua.hu/hu/aljzatok/jbl-manado-...ytalaj-10-liter.html

Amúgy ezt ajánlották nekem a növények alá. :( Ez van mikor kezdő az ember.

A homok leszívásnak nem örülök, főleg hogy 4000 Ft-ba volt a 40kg qvarzhomok. És most akkor vagy homokcsere vagy növények, mert pénzem nem sok van. ááá pipa vagyok... (nem rád, hanem magamra) :)

Szóval azt mondod a vízesés elegendő oxigént juttat a vízbe? Mert akkor tényleg felesleges a vulkán-oxigén-mű.

Világításon annyit tudnék így első gondolatra fejleszteni hogy kapna még egy neont a tető hátsó részére, a leghátsó neon elé olyan 10cm-re. Viszont ez külön működne a fényvezérlőtől (mert az csak 2 csatornás). Előrébb nem tudom tenni az ajtó miatt. Vagy egyéb 5let?

U.i:
Ahogy elnézem decemberben itt még növény és hal nem lesz, mert ahogy számolom a pénz el fog menni a medire magára, annyi minden kell még.
Last edit: 10 éve 3 hónapja by mcll.

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
10 éve 3 hónapja - 10 éve 3 hónapja #50 Írta: jocopoco95
jocopoco95 válaszolt Válasz: Paludárium-mit hogyan? témában
jajj ez az aljzat kérdés. Ki mondta neked, hogy a manado táptalaj? Én azt mondom ha nem haragszol meg érte,hogy fogj egy gumi csövet és porszívózd le a manadóról, ezt a hófehér valamit. Mivel a manado egy általános aljzat és nem táptalaj. Aztán ha már leporszívóztad akkor akár homokozót is csinálhatsz belőle. Mert annyira nem illik a víz alá, elvégre a hó nem marad meg ott. Ha rám hallgatsz akkor inkább veszel még hozzá manadot. meg valami táptalajt teszel alá, bár ez nem kötelező természetesen. Ha már gallyak nőnek ki a vízből akkor akár lehetne azt is, hogy a nagyobb ágakhoz hozzá rögzíteni pár vékonyabbat amik a part felé nyúlnak, ezekre pedig akkor lehetne kötözni növényeket. A világításon tényleg lehetne egy kicsit fejleszteni. Az oxigén elég lesz pláne akkor ha fodroztatod a vízfelszínt a szűrővel.
Last edit: 10 éve 3 hónapja by jocopoco95.

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
10 éve 3 hónapja #51 Írta: mcll
mcll válaszolt Válasz: Paludárium-mit hogyan? témában
Jocó kérdésére az aljzattal kapcsolatban, a válaszommal kissé elmaradtam, de most prótolom. Az aljzat új, most lett a múlt héten berakva. Legalul van 10kg JBL Manadó táptalaj, erre lett elterítve 40kg-nyi szürke kvarchomok. Kicsit lehet túlságosan világos, viszont már késő visszakozni, nomeg lehet így az alsó rész fényein is tudok javítani. Ha sötét homok lenne, az lehet túlságosan sötétté tenné a medi alját.
Sajnos a fénycsövek hossza adott, azaz csak 90-es neonok férnek be, abból meg 30W-os van csak. Nomeg a fényvezérlő is 2x30W-os. Megjegyzem a neonok vadi újak. ;)

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
10 éve 3 hónapja #52 Írta: mcll
mcll válaszolt Válasz: Paludárium-mit hogyan? témában
Kapom a sok jó tanácsot, infót, amit csak megköszönni tudok. ;)

No, halak: Gábor igen, ezen magam is gondolkoztam hogy nem lesz-e kicsit sok, illetve túl sokféle. Való igaz, elragadott a hév, és hát tudod mint kezdő, az ember hajlamos arra hogy ami megtettszik neki azt be is dobja a medibe (csúnyán fogalmazva). De amúgy igaz ami igaz, hiába viszonylag nagy a medi külmérete a sziklarendszer sok helyet elfoglal. És valóban szebb egy olyan állomány mely kevesebb fajból áll, viszont a csoportok egyedszáma meg nagyobb.
Ennek tükrében módosítanám az uszonyosok listáját:
- 40db neon
- 30db ékfoltos razbóra
- 5db algaevő anci

Lehet ennyi elég is kezdetnek, aztán majd később meglátjuk.

Vulkán:
Kezdek hajlani rá hogy kivegyem. :) Viszont akkor felmerül hogy a vízbe az oxigén mennyisége a levegőztető nélkül elegendő lesz-e? Bár a vízesés valamennyi oxigént bejuttat, nomeg majd a növények is termelnek valamennyit, viszont a növények kifejlődéséhez idő kell. Kérdés tehát hogy akkor hogy oldjam meg a levegőztetést? Mert a vulkán szerkezet egy víz alatti kis motor ami kis csövön szívja be a levegőt, és a vulkánban porlasztja szét.

Zöld alga ami megjelent:
Megnyugodtam hogy akkor ez egy hasznos algaféle. Igaz ami igaz, szép, csak attól tartottam hogy káros lehet a majdani élővilágomra. :)

Fa a víz alatt és növényzet:
Ok kezdem kapisgálni. Hirtelen jött elképzelés, azaz engedjük kicsit szabadjára a fantáziánkat. Megjegyzem, semmi sem eldöntött tény a részemről (najó a tetőt leszámítva, bocsi ;) ), minden képlékeny. Szóval mi lenne ha középről a homokból indítanék egy fatörzset 45 fokban döntve, mely a jobb oldalon látható kis párkányra támaszkodna? Erre fel lehetne kötözni mondjuk két tő anubiast. Egyet az alsó 1/3-ra, egy kifejlettebb példányt, egy kisebbet meg a felső 1/3-ra, ami aztán "kiszáll" a vízből és idővel majd elterelgetem fel a szikla jobb oldali részén. A fatörzs alá (ahol most a vulkán van) pedig mondjuk mehetne egy bokornyi fűféle (vagy valami hasonló nem túl magasra növő faj. A medi bal oldali üres részére egy, vagy két nagyobb anubias példány a barlang bejárata elé. A medi jobb oldalán van egy szárazon levő kis terület (lásd fotó és videó). Nem tudom lehetne-e, vagy érdemes lenne-e oda valami szárazon levő növényt telepíteni, mondjuk valami szép virágos félét? A bal oldali résszel mág gondban vagyok. Oda mohaféle, vagy valami rövid folyó vizet jól tűrő fűféle kellene, ami idővel mondjuk beborítaná a bal oldali felső részt azaz ami a vízesésben jól elvan és meg tud telepedni.

Akkor pár fotó egy kis magyarázattal:
A bal oldali terasz a vízeséssel: Ide gondoltam a mohát (vagy rövid fűfélét) ami bírja a folyamatos vízmozgást és képes megtelepedni.


A fatörzs ami a medi aljáról középről indulna erre a kis "párkányra" feküdne fel ami a kép jobb oldalán látható. Továbbá a vulkán helyére kerülne a fennt említett bokornyi fűféle (hosszabb növésű féle).


A fatörzs helye előlnézetben. A kép bal oldalán (medi közepe) indulna el 45 fokban megdöntve és a jobb oldali kis párkányra feküdne fel:


Felülnézetben ez a jobb oldali terasz. Itt nincs vízesés, semmi, ez egy álló vízrész, kb 1-max 2cm vízmélységgel, jobb sarokban pedig az említett szárazon levő kis terasz (emelvény):


És közelebbről a száraz placc:


És egy újabb videó ami a fent említett dolgokra koncentrál (hogy a térhatás érezhetőbb legyen).


Megjegyzem hogy a belső tűtést tervezem idővel kidobni onnan, hogy ne éktelenkedjen az a fekete rúd, és helyette egy a külső szűrő visszavezető ágába építhető külső fűtést szeretnék majd betenni, csak erre még némi pénzmagot kell gyűjtsek.

Gábor, várom az 5leted a párásodó frontal kapcsolatban. ;)

Vízteszt:
Ok, akkor egyelőre megpróbáljuk a két legfontosabb érték mérését, azaz a keménység és PH érték.

Belógó csavar:
Lehet nem szép, és gondolkodtam a levágásukon, de egyelőre úgy gondolom hogy ez ráér, főleg hogy segítséget nyújthat a kezdeketben a növények felkötéséhez akár. Szóval mivel annyira nem zavaró, egyelőre maradnak. :)

@halivadék: Köszi a megnyugtatásod, én is úgy sejtettem hogy a "beton" nem vízzáró, azaz amúgy is beszivárog némi víz. Ezt alátámasztandó, mikor anno leeresztettem a mediből a vizet, kis idő után a medi alján pár mm vastagságban sokáig megjelent a víz, amit többször is le kellett szívja. Ez pedig csak a műsziklából szivárgott ki. És sose volt problémám ezzel a beszivárgott vízzel. Szóval akkor a repedések nem fognak gondok okozni. Köszi. ;) Amúgy a blogodon klasszul leírtad, dokumentáltad az akid építését, nagyon klassz lett, gratula hozzá! ;)

Tehát összegezve, úgy gondolom a halak még egyelőre még ráérnek, előbb a növényvilágot kellene elkezdeni betelepíteni. És ezt most már minél előbb annál jobb, mert most per pill a semmiért fogyasztjuk az áramot. :) Nomeg be vagyok izgulva a dologra! :D

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
10 éve 3 hónapja #53 Írta: halivadek
halivadek válaszolt Válasz: Paludárium-mit hogyan? témában
A sziklákon utólag is ki lehet alakítani a növénytároló zsebeket. Fehér-cement meg egy kis vasoxid porfesték (tudok adni, rengeteg maradt) kell hozzá. Nem kell tőle félni nem nagy kunszt a hátterezés. A miénk így készült: rekuszbrekusz.wordpress.com/elso-lepesek...utolso-ecsetvonasok/

Nem baj ha eléri a víz a hungarocellt egyébként semmi bajuk nem lesz belőle, a "beton" háttér egyébként sem vízzáró. Egyébként jó néhány növénynek nem akadály a szikla sem. Nálam pl a cementes háttérbe a szobai futóka idővel belefúrta a gyökerét.

a vízből kilógó fákkal vigyázz, a vasfa az igazi, mert a puhafák és a szőlőtőke is penészesedik a páratartalom miatt.
Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet: saluosi

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
10 éve 3 hónapja #54 Írta: halőrxxl
halőrxxl válaszolt Válasz: Paludárium-mit hogyan? témában
Szia!
Nem tudom hogy szükséges-e a netről fotót ajánlani-mindenki másképpen csinálja,lehet hogy neked nem is jó ami másnál bejön-de utánanézek!
Nos ezt a fát úgy képzeld el hogy a víz alatti rész egy testesebb darabbal indulna-mint a természetben egy alámerült fa-és annak kiálló de erodálódott részei futnak ki a vízből.Egyik sarokból indítva vannak olyan "ágai" melyek közvetlenül a háttered előtt futnak-ezekre később futtatod az anubiast-és vannak szinte a víz színével párhuzamosan haladó részei is-ezekről indíthatsz..A napozó fölé is kanyarodjanak-tudod milyen gyönyörűek az anubiasok gyökerei?
Ezt nagyon egyszerű így elmondani én tudom-a megfelelő fa felkutatása a te dolgod lenne.Van olyan fórumtársunk aki tud neked üzleteket ajánlani ahol vehetsz,tudok olyanról is akinek van pár köbméter elfekvő készlete mangrovéból,de ha folyópartokon jársz magad is találhatsz vízmosta dekornak alkalmas darabokat.Mivel ezek valóban organikus anyagok,így a medencédben is "dolgoznak majd" egy darabig-az előkészítés szintén a te körültekintéseden múlik!
Nem kell ragaszkodnod egyetlen elképzeléshez sem-hidd el amint megindulnak a növények és látod majd hogy merrefelé tart a paludáriumod fejlődése számos önálló ötleted is fel fog merülni!Még az is lehet hogy olyan erőteljesen megülnek helyükön a növények,hogy semmiféle kötözésre nem lesz szükség-mindössze csak elrendezgeted a hajtásokat hogy jó felé menjenek.Az anubias nem egy kapkodó stílusú növény-időközben lesz módod arra hogy sok időt tölts el a kinézet átgondolásával.Attól sem kell félni hogy idővel vissza kell vágnod majd őket-a levágott darabok ismételten felhasználhatóak,sőt hobbitársaink nagy része is igen örülne pár kisebb hajtásnak;).Maga a visszavágott növény erőteljes a levélhónaljakból induló sarjadzással válaszol majd-még több anubias!Nézd,én anno mikor az első tövet vettem még nem sejtettem hogy ennyire beléjük habarodom..az egyik legdrágább növények voltak,ezért csak lassacskán tudtam meghonosítani a medencéimben őket.Több eltérő levélformájú változat is van-én azért javaslom az "alapfajt" mert ez még nálam is jól érzi magát...én pedig igazán nem a növényekre hegyeztem ki a hobbimat.
Jól eső érzés hogy meghallgattad a növényekre tett javaslatokat-a mohák pár fajával,és az anubiasokkal egy könnyen gondozható belépő szintű paludáriumot fogsz tudni magadnak kreálni..aztán jöhetnek a "finomságok",feltéve akkor ha addigra nem esel magad is rabságba az anubiasok szeretetében.;)
A szárazulaton nem lesz nehéz dolgod...de türelemre kell hogy intselek!Tudod vízinövényeink nagy részét emers módon nevelik,majd aztán kerülnek víz alá-ilyenkor több esetben levélváltás is bekövetkezik ahogy a növény alkalmazkodni igyekszik ehhez a létformához.Nos ez megfigyelhető a vízből kilépő növénynél is-rendkívül megkapó néhány növénynél a különbség.Anubiasokra vetítve ez nem annyira szembeszökő-de valóban ahogy írod is igazán szép virágok így lesznek majd rajtuk-sőt,magot is fog érlelni!E magnak a keltetésével kapcsolatban szintén van olyan társunk aki tapasztalatokat szerzett-rég magam is-képzeld csak el ahogy a szárazulatodon egyszer csak picinyke anubiasok kezdenek megjelenni...na,a növényekről egyenlőre ennyi.:)
Halak:nehéz "küzdelem lesz",mert te már kinézted a fajokat..én tudom hogy a látvány is rettentő módon számít,meg a sok színes kis hal megigéző a családnak is-hidd el nálunk is ez van!Viszont te vagy az akvarista-te rendelkezel/vagy majd fogsz!/ a kellő tudással.Lelomboztalak érzem...a vitorlás meg a cápamárna már ellenvéleményt kapott,sőt én pendítem a lazacok sokféleségének dolgát is.Ne vedd ezt sem erőszaknak,sem tolakodásnak-vannak tapasztalatok!A vized nem sok-a növények/műszikla még több helyet is elvesz-nos ezért "hűtenélek".Azt tanácsolom hogy kevés fajjal indíts,de tényleg nagyobb csapattal..a klf halak rajai sokszor ki nem állhatják egymást,sőt némelyek erőteljesen területvédő is lehet.A harcsákkal nem foglalkozom most-ancik,coryk képesek lesznek beilleszkedni minden további nélkül!Azonban nekik is szükségük lesz önálló búvóhelyre-bár ott a barlang,az csak egy meglehetősen nagy tér/van olyan érzésem hogy a közeljövőben viszont lesz olyan blog mely az egyedi rejtőzködési lehetőségekkel foglalkozik majd;)/.
El kell döntened,hogy mit szeretnél:ha egy kavalkádszerűen mindenfelé úszó halakat tartalmazó medencét,akkor jó a sok faj-ha azonban rajba rendezetten vonulgató halak nagy csapatát,akkor kevés faj kell neked!Nagyon-nagyon fellelkesít hogy beválogattad az ékfoltos razbórákat...tudod milyen szépek mikor szinte egyszerre fordulnak,vagy hirtelen mind elbújik?Fantasztikus...de a legkomolyabban mondom hogy én konkrét fajt nem szeretnék neked javasolni,azt a ti ízlésetekre bízom.Nem lennék meglepve ha később ez a paludárium egy élő sarok kezdő eleme lenne,mert feltétel nélkül alkalmas erre-majd meglátod!
Még valami:a halak betelepítését fokozatosan végezd-ne egyszerre,hanem mondjuk előbb a harcsák,majd aztán a rajhalak egyik faja.Pár napos szemlélődés után magad is fogod látni hogy kell-e még több hal-ekkor azt is eldöntheted hogy más fajt,vagy ugyanezekből,de még többet szeretnél!Felhívom a figyelmed arra,hogy a te nagy felületű de később erőteljesen tagolt aljzatú medencéd okvetlenül alkalmasnak tűnik arra,hogy ne csak tíz coryt tarts benne-képzelj magad elé egy vízközt vehemensen táplálkozó lazacrajt,és a rejtekekből kirajzó coryfalkát a medence alsó régiójában...a levelek között a sziklák oldalán ancik függeszkednek,vagy netán kicsike ancikák is lesznek majd?
Csoda dolog ez,én mondom neked...a türelmedre,és az élőlények iránti alázatra,viselkedésük megfigyelésére/és annak figyelembe vételére/ viszont nagy szükséged lesz.Kitartás-türelem...e két szó kvintesszenciaként foglalja össze ami szükséges a hobbinkban-kiegészítésként még a folyamatos tanulást is idevenném;).
Ha gondolod a következőekben beszélhetnénk a párásodó frontod megoldásáról,és okvetlenül szeretnélek rávezetni a vulkánnal kapcsolatos dolgokra is.Én nem azt mondom hogy már most vedd ki-csak elmondanám majd hogy a halaknak mi lenne jó.Sőt-figyeld majd a családod reakcióit is..akár lehet próbát tenni vele,vagy nélküle üzemelő medencénél is a kinézet tekintetében.Tudod kolléga ez egy igen-igen komoly kis élőhely lesz majd...figyeld meg hogy segítségével hogy változik majd a te ízlésvilágod is!Előbb vagy utóbb lesz amit idegennek érzel majd-a paludáriumodban nem a dekoráció,hanem az élővilág lesz a nagy attrakció-mert ez az lesz ha odateszed magad-nos ehhez kívánok neked kitartást.
T.:Gábor

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
10 éve 3 hónapja #55 Írta: mcll
mcll válaszolt Válasz: Paludárium-mit hogyan? témában
No akkor vegyük sorba!

@saluosi: Az előre tervezésben teljesen igazad van. Annak idején mikor ez tervezve volt, akkor ékszerteknősökhöz lett tervezve, ami nekik aztán tökéletes is volt. Pár évre rá a projectet egyéb okok miatt ejteni kellett. Viszont eladni nem tudtam az akit, nomeg egyedi tervezés építés, így nehéz tőle megválni. És a halazás felé kezdtem el gondolkodni. Tehát (sajnos) adott a tekis aki, amit a lehető legjobban kellene adoptálni halasra. Persze vannak hátrányai a dolognak, de ezzel majd együtt kell élni, és meg kell próbálni a lehető legjobbat kihozni belőle. :)

@saluosi és halőrxxl:
Valóban jó lenne nem szétbarm...barkácsolni a műsziklarendszert. :) És mindkettőtöknek igaza van hogy lentről a vízből indítsuk a növényeket. Valahogy erre nem is gondoltam. :) Idővel szépen felkúsznak a felső párkányokra.

Gábor, ez a "vízből kiinduló ferde fa" ez hogy is lenne? Mert valahogy nem áll össze a kép. Ha lehet ezt egy kicsit részletezd? (esetleg netes fotó ha találsz)

mindjárt folytatom, csak közben pár szervert is a helyes irányba kellene tereljek, mert szartaszene szaladgálnak néha...

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
10 éve 3 hónapja #56 Írta: mcll
mcll válaszolt Válasz: Paludárium-mit hogyan? témában
Huhh!! Ennyi hasznos választ!!! Nem győzök pilázni. :D Na mindjárt összeszedem a gondolataimat melyek most első olvasatra kavarognak (ááá dehogy ez nem kavargás, ez már tornádó). Szóval kicsit lecsillapítom a tornádót és írok. :D

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
10 éve 3 hónapja #57 Írta: halőrxxl
halőrxxl válaszolt Válasz: Paludárium-mit hogyan? témában
Látod kolléga hogy kérdezni is hasznos-íme már rá is startoltak a kollégák a témádra!;)Egy picit megtisztelsz azzal,hogy visszaolvasnád a legelső-a topicnyitó-postomat?A műszikla kérdése már ott is felmerült-ugye hogy számít?
Egy jó hír:ha a hungarocellen olyan kivitelezésű a bevonat,akkor még az is előfordulhat hogy az ancik lassacskán ledárálják néhol-hiába ők sem bírják a "mű" dolgokat.De fel a fejjel-lehet hogy mégsem,egyébként is hosszú idő ez.
Kérdésem:miért kellene összefurkálni a "sziklát"?Eleinte még tetszett a vízből kiinduló ferde fa gondolata-ez változáson ment át?Erre a víz alatt rá is kötözheted damillal az Anubiasokat kezdeti támogatásként..a későbbi dolgod csak az hogy igazgatva az előtörő sarjakat és vezetve a fő törzset 6-8 centinként ismét rákötöd.Ha olyan fát választasz mely nem csak egy ágból áll,akár még a sziklás háttered előtt is szépen elvezetheted-így látszódni is fog a szikla néhány darabja.Ez a növény mocsári-semmi extra nem kell neki,semmi táptalaj,semmi extra táp-a halak majd megoldják,jah-meg a csigák természetesen.Amint kiemelkedik a víz színe fölé máris szipkázza a korlátlanul rendelkezésre álló széndioxidot-innentől a levelek és a törzs is erőteljesebbé válik.Valaki látott már A.barteri-t 3-4centi vastag szárakkal?:)Csodás,mint az atom olyan!Persze az Anubiasoknak vannak kisebb változatai is-én javasolnám a nana-t a beömlés melletti részre-ez is víz alól indítva,nagy türelemmel várva a fejlődésére!Lehet siettetni is a dolgot-emers módon majd fokozatosan alámerítve talán hamarabb nő kellő méretre.A valahai napozó mélyedéseibe-ahol a víz nem mossa el-én egyszerű finomabb sódert tennék,rá egy azt félig fedő lapos fát,és arra telepíteném a moha,és az Anubias barteri var.nana egy emers tövét.Később még az is lehet hogy "átugratnám"a vízfolyást vele....fán elvezetve csoda a látvány,de ő maga igyekezne a sziklán is kapaszkodni-élvezném terelgetni;) Lehet hogy a vizet egy kis csőrrel meg is dobatnám befelé-ekkor a moha átnő a vízesés mögött-vizuáljátok?
A mohával igazából gond nincs-moha!A természetben a fákon maga mászik fel,a sziklákon is maga kapaszkodik-engedjük hát meg neki ezt a szerteburjánzó habitust.Csak a kezdeti induláskor rögzíteni-aztán menjen amerre akar..neki ott lesz jó ahol megtelepül végül!
Nos Saluosi látod ez az egyik módja annak hogy kevés melóval jó paludáriumunk legyen-köszönöm hogy halak terén szót emeltél-igazából én még offolnám a vitorlásokat is,sőt a lazac fajok számát is.Nem szabad elaprózódni-ez mint említem a természet egy része-viszonylag kevés faj,de azok nagy egyedszámban!A víz mennyisége nem is olyan sok-lassacskán ideje lesz ennek tudatosodnia!
Mit mérünk mi egy akvárium vizében-ez a következő témakör.
Erre ezerféle válasz adható-a legjellemzőbb hogy ki mit?Én keménységet mindenképpen-kétfélét,sőt még vezetőképességet is-,pH-t szintén kötelező nekem...nitrát rutinszerűen ha kell,nitritet ha baj van és nem tudom mi az?Ammónia klór jó volna kategória egyenlőre...de elektronikusban gondolkodom és pénzecske erre most nincs.Ugyan így jár időlegesen az ORP mérő és a nagy hatalmas álom a DO mérő is-nos egy hozzád hasonló kollégának csak ezek tört részére van szüksége,főleg ha nem bonyolódsz bele a tenyésztésbe "csak tartó" akvarista lennél később.Ebben az esetben a cseppteszteket ajánlom keménység és pH tekintetében,és az elején ennyi.Ezek párszáz forinttól induló kis reagensek-de most valaki biztosan bemondja majd neked a "csík teszteket" is.Részemről ahogy érzed-te fogod majd később megtudni hogy mire van szükséged.
Aggódsz a megjelenő kis algácska miatt a sziklán-én örülök!:) Ez az a fajta aminek helye van az akváriumokban,és foltjaival jól oldja majd a sziklád egysíkú színét-az ancik meg majd kordában tartják!;)
Többször megnéztem a videódat-sőt a kamerásakat is,szuperek!;)- javaslom hogy a belógó csavarokat még azért vágd le...
Egyenlőre akkor ennyi ugye?Nyomjad az elgondolásaidat bátran..beleéljük magunkat!
T.:Gábor
Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet: mcll

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
10 éve 3 hónapja #58 Írta: saluosi
saluosi válaszolt Válasz: Paludárium-mit hogyan? témában
Igazából a tapasztaltabb terrárium,paladárium-készítők előre megtervezik a várható életközösséget,és látványt,úgy alakítják a műsziklákat,hogy a megtervezett növényzetnek meg legyen a megfelelő helye,ürege.
Ha nem akarod szétforgácsolni,elcsúfítani a sziklákat,akkor érdemes lenne a vízbe olyan fajokat ültetni,ami magasabbra nő és eltakarja a partvonal egy részét.Mohákat pedig a vízszint közelébe,mert azok szépen ki fognak futni a nedves partra is.Hátul pedig a sziklák és a tető találkozásához ültethetzs scindapsusokat,és apró levelű fikuszokat.Azok szépen le fognak futni majdnem a víz felszínéig.
Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet: halőrxxl, mcll

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
10 éve 3 hónapja #59 Írta: mcll
mcll válaszolt Válasz: Paludárium-mit hogyan? témában
Ojaj, és akkor a repedéseim a műsziklában? Bár tudtommal üvegig hungarocell van, amit szikla alakra formáltak és erre vitték fel ezt a cementes bevonatot. Átfúrni üvegig nem is akartam, csak annyit befúrni hogy lemenjen hungarocellig, így a damilt át lehetne vezetni (átdugni) a hungarocellen leresztül a másik furatig. Vagy akkor ez sem járható út? Újabb sziklát/műsziklát rátenni erre a műsziklára meg nem tudom mennyire jó, ugyanis ezzel a magasságát egyrészt még jobban megemelem (jó lenne elkrülni), másrészt egyenetlen a szikla, a felület is elég nagy, így oda befaragni újabb műsziklákat igen nagy kihívás, és a végeredmény kinézetében sem vagyok biztos. :) (vagy még nem tudom elépzelni) ;)

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
10 éve 3 hónapja #60 Írta: saluosi
saluosi válaszolt Válasz: Paludárium-mit hogyan? témában
A cápamárnákat túl nagynak érzem a többi halhoz képest.Viszonylag békés,de a puszta jelenléte is háttérbe fogja szorítani a kisebbeket,nagy mozgásigényű csapathal!!
A hungarocell megfúrása tönkre teheti az egész rendszert!!Elég ha vízpára csöpög a szigetelés alá,nagyon könnyen penészedhet....szerintem más módszert kéne találni.
Ha a száraz területre akarsz növényeket,amik táptalajt is igényelnek,én a magam részéről keresnék a háttérrel azonos színű igazi vagy műsziklákat,abba lehetne üreget fúrni,applikálni,és azt egyszerűen fbs-sel odaragaszthatnád,ahová tervezed a növényt...csak egy ötlet
Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet: halőrxxl

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Oldalmegjelenítési idő: 0.211 másodperc

Naptár

March 2024
M T W T F S S
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
Bejelentkezés