Néhány évvel ezelőtt nagy újdonságként került akváriumainkba egy új algaevő hal, melyben párosult a tetszetős küllem és a kiváló algaevő tulajdonság is. Nem véletlen, hogy egy csapásra kedveltté vált, és azóta is rendszeresen felbukkan az állatkereskedések kínálatában. Sokan viszont még mindig nehezen azonosítják be őket. Éppen ezért elérkezettnek láttam az időt, hogy szülessen e fajról is egy cikk, hiszen a magyar nyelvű szakirodalom még mindig meglehetősen hiányos róla.

A farokfoltos ormányosmárna a Labeoninae alcsalád Crossocheilus genusába tartozik. A Crossocheilus reticulatus (Fowler, 1934) tudományos névre hallgató halfaj is már jópár használaton kívüli névvel rendelkezik, mint például Crossocheilus tchangi, Tylognathus coatesi, Epalzeorhynchos coatesi, Epalzeorhynchos stigmaeus, Holotylognathus reticulatus. E néhány év alatt természetesen több magyar fantázianevet is alkottak a kereskedők: hívják még farokfoltos fonálalgázónak, rácsmintás ormányosmárnának, ezüstös fonálalgázónak is.
Legközelebbi rokona a közismert sziámi ormányosmárna (Crossocheilus oblongus; syn.: C. siamensis), mely szinte bármely állatkereskedésben beszerezhető, és leginkább arról nevezetes, hogy még az ecsetalgát és fonálalgát is képes elfogyasztani. Érdemes megemlíteni, hogy a hosszanti fekete csíkkal rendelkező ormányosmárna-fajok pontos azonosítása meglehetősen embert próbáló feladat, közülük többen is jóformán a megszólalásig hasonlítanak egymásra (pl.: C. oblongus, C. atrilimes, C. nigriloba, C. langei). Sajnos az ő megkülönböztető bélyegeik felsorolása túlmutat a cikk terjedelmén, de annyit még érdemes megjegyezni, hogy gyakran a Garra cambodgiensis-szel és Epalzeorhynchos kalopterus-szal is összetévesztik őket.
A farokfoltos ormányosmárna teste hosszúkás, torpedó alakú. Viszont testét nem hosszanti fekete sáv, hanem szinte teljesen szabályos rácsminta díszíti, halványbarnás-ezüstös alapszínén a pikkelyszegélyek sötét mintázata adja a hal visszafogott szépségét. Úszói áttetszőek, enyhén sárgás árnyalatúak. Faroktövén megtalálható nagy fekete folt (melyről nevét kapta) még inkább emeli szépségét. Nemcsak, hogy dél-ázsiai biotópok, de minden társas medence remek lakója lehet.

Könnyedén elérheti a 15 cm-s testhosszt is, sőt a természetben akár 17 cm is lehet, ezzel nemzetségének egyik legnagyobb termetű faja (bár akváriumokban ritkán nő ekkorára). Amellett, hogy a Crossocheilusok között az egyik legnagyobb, egyben az egyik legbékésebb faj is. Bátran gondozhatjuk csoportban, 4-5 egyedet érdemes ilyenkor beszerezni. Egyedül is tartható, de sokkal jobban érzi magát kisebb társaságban. Civakodások, agresszív magatartás nem jellemzi, vagy csak nagyon ritkán fordul elő. Hasonló talajlakó pontyfélékkel (pl.: sziámi ormányosmárna, moszatevő márna, Garra-fajok) gond nélkül társítható, a veszekedésre hajlamos rojtosszájú halakkal (Epalzeorhynchos sp.) viszont bánjunk odafigyelve, legyen elegendő úszótér és búvóhely. Hosszú távon minimum 180-200 literes medencét igényel, főleg, ha több példányt tartunk együtt. Gyors mozgású halak, de valójában nem olyannyira virgonc, mint a „sima” sziámi ormányosmárna, kicsit nyugodtabb vérmérsékletű, kevésbé rejtőzködő. Ettől függetlenül nagyon ugrálós, medencéjét alaposan le kell fedni.
Nappal aktív hal, de búvóhelyekre szüksége van, ezt kisebb kőrakásokkal, ágakkal remekül megoldhatjuk. Alakíthatunk ki nekik akár jobbára köves medencét gyorsabb folyókat imitálva, de ágas-bogas, dús növényzetűt egyaránt. Mivel nem bántja a növényeket, nyugodtan ültessünk kedvünk szerint. Természetes élőhelyére inkább a gyorsabb folyású, köves, apró szemű sóderes-homokos aljú berendezés emlékeztet.
A farokfoltos ormányosmárnák elterjedési területének nagy része Thaiföldre esik (leginkább Közép- és Kelet-Thaiföld), ott a Mekong és Chao Praya vízrendszerekben gyakori, de találtak már belőle Kambodzsában, Laoszban, Vietnámban és Dél-Kínában (Yunnan provincia) is. Típuspéldányát Thaiföld Nakhon Ratchasima provinciájában, Bua Yai körzetben gyűjtötték.

Tartásához a hűvös és oxigéndús víz felel meg,18-24 °C az ideális, de jól gondozható még 26-27 °C-os hőmérsékleten is, nálam melegebb vízben sem volt velük soha probléma. Fontos viszont, hogy a medencét szellőztessük, és vizét rendszeresen cseréljük. Kedvelik a kissé lágy, semleges vagy enyhén savanykás vizet, de középkemény csapvízben is problémamentes a tartásuk.
Mint azt már említettem, nagyon békés faj, én egészen apró Boraras-törperazbórákkal is tartottam már. Remek takarítója lehet egy társas, vegyes medencének is, de a dél-ázsiai biotópok közül egy gyors folyásokat imitáló medencében néhány Acanthocobitis botia társaságában, fölöttük szebbnél szebb dániók, márnák és razbórák között is igazán jól mutat, de a lassúbb folyású vizek gurámis-harcsás társításába is beillik.
Táplálása könnyen megoldható, elfogadja a harcsák számára készült tablettás eleségeket, összeszedi a felszíni halak maradékait, de nagyon kedveli az artémiát, tubifexet, grindált és szúnyoglárvát. Némi növényi táplálék-kiegészítés gyanánt főtt uborkával, cukkínivel is megkínálható néha, igazi mindenevő.
Tökéletes algaevő, hiszen azon kevés halfaj közé tartozik, melyek teljes megbízhatósággal és hatékonysággal tüntetik el a fonál- és ecsetalgát. A bevonatos algákhoz (például barna alga, zöld pontalga) kevésbé felel meg, ellenben tökéletes gyógyír a szinte eltüntethetetlen ecsetalgára, melyet díszhalaink közül jóformán csak a Crossocheilusok fogyasztanak. Mindezek ismeretében az sem véletlen, hogy egyik első hazai importját követően a „világjó algázó” fantázianév is ezt a fajt takarta. Azt azonban nem árt tudni, hogy idősödve romlik az algaevés intenzitása, a fiatal példányok a legjobbak erre a célra. Az idősebb halak, mintegy elkényelmesedve, hajlamosak rászokni a haltápokra. A magas fehérjetartalmú táplálék könnyen vezet elhízáshoz náluk, ami más betegségek melegágya lehet, ezért is fontos a rendszeres növényi kiegészítés.
A nemek megkülönböztetése nehéz, a nőstények kicsit teltebbek. Akváriumi körülmények között sajnos csak hormonkezelések hatására hajlandóak leívni.

Szöveg és fotó: Liziczai Márk