
Az elmúlt egy-két évtized során a kalászhalak, mint akváriumi díszhalak iránti kereslet ugrásszerűen megnőtt. Ez nem is csoda, hiszen békés, könnyen tartható és mindemellett színpompás fajok tartoznak e csoportba. A kalászhal-alakúak (Atheriniformes) rendje számos családot magába foglal, mind közül a szivárványhalak (Melanotaenidae) családja az egyik legfajgazdagabb. A szivárványhalak közé tartoznak a közismert Melanotaenia és Glossolepis fajok, de a hozzájuk nagyon hasonló, bár kevésbé ismert Chilatherinák is. E cikkben a Chilatherinák egyik gyakrabban tartott fajával ismerkedhetünk meg!
Úgy hiszem, Heiko Bleher nevét nem kell bemutatnom senkinek, hiszen sok évtizedes munkássága alatt elévülhetetlen eredményeket ért el, és rengeteget tett az akvarisztikáért. Kisgyermekkora óta járja a világot, expedíciói során pedig több ezer halfajt gyűjtött már be, melyek közül jónéhányan mára közismert akváriumi halakká váltak. A kalászhalfélék Heiko egyik kedves csoportjának számítanak, számos felfedezőtúrát szervezett már a messzi Ausztráliába és Pápua Új-Guineába, ahol számtalan szivárványhalat fedezett már fel. 1982-ben is részt vett Gerald Allen társaságában egy expedíción Pápua Új-Guinea nyugati területein, Mamberamo régiójában. A Holmes-tó sűrűn benőtt partja mentén, illetve a tavat tápláló patakokban lettek figyelmesek egy szivárványhalra, amit egyből be is gyűjtöttek. Nem sokkal később kiderült, hogy egy eddig sosem látott fajjal van dolguk, melyet végül is három évvel később, 1985-ben Allen tudományosan is leírt, Chilatherina bleheri néven, barátja és kutatótársa utáni tiszteletből.

A Chilatherina bleheri kifejletten körülbelül 10 cm-es testhosszt ér el, bár a jól fejlett hímek esetleg 1-2 cm-rel nagyobbra is nőhetnek. A kalászhalakra jellemző, elnyújtott, orsó alakú test jól megfigyelhető náluk is, csak idősebb korukra növesztenek magasabb hátat és mélyebb hasat. Színeik rendkívül változatosak. Alapvetően ezüstös testükön a kék, zöld és sárga számtalan árnyalata lágyan váltakozik, irizál. Igazán intenzív, erős színeket leginkább csak ivarérett, rivalizáló hímeken látunk, de kellemes, halványabb árnyalataival is nagyon mutatós halak, a kora reggel oldalukon megcsillanó napsütésben pedig egyenesen varázslatosak. A nőstények szerényebb színezetűek, náluk az úszók inkább haványsárgásak, a farkúszó kicsit erősebb színű. A hímek a fent leírt színeken túl azonban parázsló piros farktővel és farkúszóval rendelkeznek, mely egyből segítségünkre van abban, hogy megkülönböztethessük a Chilatherina fasciata-tól, mely a legközelebbi rokona. Néha olyannyira hasonlóak, hogy amikor Allen és Bleher először megtalálták a C. bleherit, csupán a C. fasciata területi variánsának vélték, önálló faji rangja később derült ki.
Bleher szivárványhala Pápua Új-Guinea endemikus hala. Gyakorlatilag csak a Holmes-tóból és az ahhoz kapcsolódó patakokból ismerjük. A Holmes-tó egyébként egy három kisebb tóból álló komplex, mely 430 méterrel fekszik a tengerszint fölött, egy dombvidékes tájon. A tavak alig néhány kilométeres méretűek, legmélyebb pontjain sem haladják meg az 5-10 méteres mélységet. Bleherék egyaránt megtalálták a fajt vízinövényekkel sűrűn benőtt, partmenti vizekben és jobbára sziklás-köves, jobban áramló szakaszokon is.

Akváriumi tartása csöppet sem problémás, kisebb gyakorlattal rendelkező akvaristáknak is bátran ajánlom. Medencéjét érdemes úgy kialakítani, hogy legyen némi szabad úszótere is a halaknak, de menedékül szolgáló sűrű növényzet egyaránt. Mutatós akváriumot rendezhetünk be, ha szegélynövényzetnek ültetünk valiznériákat, fodros levelű vízikelyheket, az akvárium középső régióját pedig benyúló ágakkal és köztük tekergő hínárokkal rendezzük be, a halak szívesen úszkálnak ágak és szálas növények között. Érdemes egy legalább 150 literes akváriumot beszereznünk ahhoz, hogy halaink jól érezzék magukat. Mindenképpen csapatban tartsuk őket, ami legalább 7-8, de akár 10 példányt jelent. Tartsunk több nőstényt, mint hímet. Mint sok más szivárványhal, meghálálja a magasabb oxigénszintet, erre főleg szállításakor ügyeljünk. A medencét alaposan szűrjük, a felgyülemlő bomlástermékeket nem kedvelik, ez ellen a rendszeres vízcserékkel is tegyünk.
Semleges, esetleg enyhén lúgos kémhatású (7-8 pH), kissé lágy – középkemény vízben kiválóan tarthatóak, a legtöbb vezetékes ivóvíz megfelel számára. 24-27 °C-on gondozhatjuk őket, betegségekre nem mutatnak kiemelt hajlamot. Rendkívül békés halak, így társításuk sem problémás, vegyes összetételű társas medencékbe is alkalmasak, de kiváló kiegészítői egy ázsiai fajokra koncentráló akváriumnak is. Biotópjában együtt él például a Melanotaenia maylandi-val. Etetése is problémamentes, a legtöbb műeleséget is gond nélkül elfogadja, de meghálálja a fagyasztott eledeleket is, adhatunk neki különböző szúnyoglárvákat, artémiát, daphniát, cyclopsot, tubifexet és grindált is. Ha jó kondíciójú, erős színű példányokat szeretnénk nevelni, melyek tenyésztése is sikerrel jár, az élő eleség elengedhetetlen.
Ikrázásra bírásuk nem nehéz feladat, a könnyen szaporítható szivárványhalak közé tartozik. Párban érdemes kitenni őket, a legszebb színeket mutató hímet egy ikrákkal teli nősténnyel. A medencébe töltsünk kb. 24-26 °C-os, 7,5 pH-jú vizet, melynek nem kell kimondottan lágynak lennie, 10-14 nk érték körül ideális. Ikrafalók, gondoskodjunk az ikrák védelméről. E célra megfelelnek sűrű növények (pl. jávai moha) vagy kimondottan szivárványhalaknál alkalmazott, e célra készített ikragyűjtő fonatok. Akár még ikrarácsot is használhatunk. A tenyésztés nehezebbik lépése a kishalak indítása. Az első napokban a frissen kelt artémia túl nagy számukra, ezért infuzóriával, papucsállatkával próbálkozzunk, majd apróbb banánférget, walterférget, s pár nappal később már artémiát is kaphatnak, melyet kiegészíthetünk magas fehérjetartalmú poreleséggel. A kishalak tágas férőhelyet és sűrű vízcserét kívánnak, de még így sem nőnek túl gyorsan, mire kezdenek szép színeket felvenni, gyakran fél év is beletelhet.

A Chilatherina bleheri természetes állományai sajnálatos módon veszélyben vannak. Az IUCN Vörös Listája először 1994-ben mérte fel a faj populációit, ekkor ritka besorolást kapott. Ezt 1996 augusztusában felülbírálták, és a sebezhető (vulnerable) kategóriába sorolták, mely a veszélyeztetett előtt álló lépcsőfok. A legfrissebb adatok, melyek egy 2019-es felmérésre támaszkodnak (és csupán tavaly, 2020-ban kerültek publikálásra) sajnos borúsabbak: immáron a veszélyeztetett fajok listáján szerepel halunk. Az ivarérett példányok egyedszáma folyamatosan csökken. A fő fenyegető tényezőt a halászat mellett a betelepített idegenhonos fajok jelentik, úgy, mint a ponty, de legfőképp a világszerte sok helyen komoly gondokat okozó nílusi tilápia. Már csak az állományok védelme miatt is érdemes lenne a fajt nagyobb mennyiségben tenyészteni akváriumokban. Mivel könnyen tartható, mutatós és kedves faj, bátran ajánlom mindenki számára Bleher szivárványhalát!
Szöveg és fotó: Liziczai Márk
Felhasznált irodalom:
Adrian R. Tappin: Rainbowfishes: Their care & keeping in captivity
The IUCN Red List