A Szent István napi ünnepségek keretében Magyarország Köztársasági Elnöke a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést adományozta Pasaréti Gyulának.

Szívből gratulálunk!






Részlet a 2011. évi CCII. törvényből:
„ 17. § A Magyar Érdemrend és Magyar Érdemkereszt a nemzet szolgálatában, az ország fejlődésének elősegítésében, a haza érdekeinek előmozdításában és az egyetemes emberi értékek gyarapításában végzett kimagasló, példamutató tevékenység elismerésére szolgál. „

Pasaréti Gyula a nemzetközi és a hazai akvarisztikában elért sikerei, valamint oktatói és ismeretterjesztői tevékenysége elismeréseként kapta a díjat.
 
Álljon itt néhány életrajzi adat (a teljesség igénye nélkül):

-1970 óta foglalkozik díszhalak tenyésztésével
-az 1980-as években a százhalombattai TEHAG keretein belül szerződéses díszhal-tenyésztéssel foglalkozik exportra
-1992-ben alapítja az Akvárium Magazint, az azóta is egyetlen akvarisztikai folyóiratot, melynek végig kiadója és főszerkesztője
-1975-től 2005-ig tagja a TIT Természettudományi Stúdió Akvarista Klubjának. Előadásokat tart, szaktanácsokat ad, kiállításokat szervez. 1995-től 2005-ig a Klub elnöke
-2000-2005 között a budapesti Tropicarium és Oceanárium szaktanácsadója, tartástechnológiai és táplálkozásbiológiai kérdésekben
-az 1980-as évek közepétől akvarisztikai előadásokat tart és oktat Budapesten és vidéki szervezetekben, OKJ-s képzésben, vendég előadóként a Kaposvári ill. a Keszthelyi Egyetemen
-2004-től az Akvaristák Magyarországi Egyesületének elnöke
-2014-től a NAIK AKK Ökotoxikológiai osztályán kutatási szakértő
-több akvarisztikai témájú könyv szerzője, társszerzője, több mint 200 publikált cikk jegyzője

Jelenlegi halodája: 250 akváriumban 14.000 liter víz, ill. további 6 ezer liter szabad téren.

Nem semmi!  És ha megenged nekem is egy gondolatot a Kedves Olvasó: amiért igazán megérdemli a díjat -az a törvényben megfogalmazott feladat: az egyetemes emberi értékek gyarapítása terén végzett "munkája"- az az önzetlen segítségnyújtás, ami végig jelemzi őt, bárki bármilyen témában kérte-kéri a segítségét, azt sosem tagadja meg. Mindig mindenkinek segít tanáccsal, munkával, hallal, stb. Sőt biztos vagyok benne, hogy több emberi sors egyenesbe állításához is sok köze van. Magam is emlékszem a szakkörébe járó gyerekek - akik között nem egy nehéz sorsú volt- csillogó szemére, ahogy lesték szavait és váltak akvaristává, és rendes emberré!

Még egyszer szívből gratulálunk Barátom!

Hamarosan  egy hosszabb interjút közlünk Pasaréti Gyulával.
Bejelentkezés a hozzászóláshoz


Pruitt válaszolt #1 2 hónapja 4 hete
Gratulálok a megérdemelt kitüntetéshez!
Igazán büszke vagyok, hogy a sok segítő
munkád ennyire szép elismerést kapott.
Aquanauta válaszolt #2 3 hónapja 1 hete
Hatalmas gratuláció Gyula
hatos.z válaszolt #3 3 hónapja 1 hete
Gratulálok !
csalán válaszolt #4 3 hónapja 1 hete
Szívből gratulálok!

Naptár

November 2021
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30
Bejelentkezés