Weitzman páncélosharcsája
Corydoras weitzmani, Nijssen 1971

Azt, hogy miért hívják japánul a halat álom páncélosharcsának, megtudhatjátok Pasaréti Gyula cikkéből. Reméljük hamarosan hazai tenyészsikerekről is beszámolhatunk. Kattints a cikkre!

Weitzman páncélosharcsája
Corydoras weitzmani, Nijssen 1971

A hal magyar elnevezése kétfoltos vagy kétpontos páncélosharcsa.
A C. weitzmani egyike azoknak a halaknak, amelyek egyszer csak (2004-ben) feltűntek a díszhal-kereskedésekben, majd eltűntek és néhány hónappal később, mint tenyésztett halak kerültek elő ismét. Ez a tény azért fontos, mert a faj eredeti lelőhelye megszűnni látszik, de ezen a módon hozzájuthatnak a Cory-fanok a fajhoz később is.
2005-ben jelent meg Ian A. M. Fuller és H. G. Evers Corydoradinae család határozó könyve. A kötet több száz faj tudományos leírását tartalmazza 6 fejezetben. Ennek a könyvnek a címoldalán egy ritka páncélosharcsa faj látható, a Corydoras weitzmani, melyet 1971-ben Han Nijssen írt le és nevezett el Stanley Weitzmanról.
Német neve Zweipunkt- vagy Zweifleck-Corydoras, míg az angol elnevezés (Twosaddle-Corydoras) dupla-nyerges péncélosharcsának fordítható. Japánban álom páncélosharcsa a neve (Dream-Corydoras).
1949-ben gyűjtötték be első példányait Peruban –a valószínűleg tévesen megjelölt- 3300 méter magasan fekvő Rio Vilcanota vízrendszeréből. Ezen a területen sokáig nem találtak élő példányokat, mígnem 2004-ben Belinda és Lance R. Peck trópusi hal begyűjtők munkája nyomán ismét előkerült néhány C. weitzmani a Rio Madre de Dios területéről. 2004. szeptemberében küldtek Peter és Martin Hoffmann élő példányokat az Aquarium Glaser telephelyére. A halak ára ekkor 36.000 forint volt.
Több színváltozatban is előfordul: egy csapaton belül a fekete foltok lehetnek jól körülhatároltak vagy elmosódott szélűek, a duplafoltok lehetnek egyforma méretűek, vagy az alsó rész nagyobb, az alapszín lehet rózsaszín. A hal egyik érdekessége, hogy azon kivételek közé tartozik, amelyet mindig egyedül –más fajok nélkül- találtak a gyűjtők. Egyetlen esetről tudunk, amikor egy C. aeneus-hoz tartozó, kicsit hosszúkásabb, vékonyabb testű hal is előkerült. Ez a példány később nyom nélkül eltűnt Peck akváriumából.
Peck összefoglalója alapján a lelőhelyi vízparaméterek: 0-40 mikroS, 6.5-7 pH, 23-27 °C (május és december közötti mérések átlaga). Az egyik területen volt olyan patak is, amelynek hőmérséklete 20 °C alá süllyedt. A halak kivétel nélkül sekély, kristálytiszta vizű, homokos ill. köves aljzatú, lassan áramló hegyi patakokban fordultak elő. Több folyóban és patakban találtak halakat, de mindegyik esetben a vizek jellemzői megegyeztek.
A leírások alapján egy 60 literes akváriumban tartható egy kisebb csapat, 2-3 nőstény és 5-6 hím. A tenyészvíz hőmérséklete 23 °C, összkeménysége 8-9 NK, kémhatása pedig 6.5 pH legyen. Az ikrák kelési ideje 96 óra, majd további 3 nap múlva kezdődhet a kishalak etetése frissen kelt sórákkal. Az első ikrázást nyár közepén, júliusban figyelték meg akváriumban.

Egy nőstényt és két hímet tudtam beszerezni. 60 literben helyeztem el őket. A tartóvíz paraméterei: 200 mikroS (összkeménység 6 NK), vezetőképessége 6.5 pH, hőmérséklete 26 °C. A medence fenekét finom homok fedi 2 mm vastagságban. A szűrés egyszerű porlasztós szivacsszűrő végzi. A halakat élő tubifex-szel etetem naponta. A nőstény színe az utóbbi napokban kivilágosodott, a hason már látszik az ikrásodás.
Az eddig ismert C. weitzmani lelőhelyek legmagasabbika 700 méterrel fekszik a tengerszint felett. Érdekes, hogy C. Kalinowski, aki az első példányokat begyűjtötte, Marcapata nevű kisvárosban élt (3300 méterrel a tengerszint felett). Macrapata egy hegygerincen van. A Rio Vilcanota –ezt a nevet adta meg a C. weitzmani lelőhelyeként- nagy magasságban folyik Cuzco és Marcapata között. A vizek hidegek, alig érik el a 15 °C-ot. Ugyanakkor a hegy másik oldalán ered a Rio Arasa is, amelybe sok kis patak ömlik. Ezt a területet jelölte meg tévesen Kalinowski mint „Vilcanota folyórendszer”. Itt a vizek valóban 20 °C felettiek, ami kedvez ennek a gyönyörű hegyi Corydoras-nak.

Ezek a lelőhelyek aranybányászathoz tartoznak, a halak folyamatos begyűjtése nehézségekbe ütközik -nem is beszélve arról a tényről, hogy a lelőhely eltűnni, tönkremenni látszik-. Egyetlen járható útnak a faj tenyésztése látszik, már most több tenyésztő foglalkozik a C. weitzmani szaporításával. Reméljük, hogy nálunk is hamarosan tenyésztési sikerekről számolhatunk be.

Szöveg: Pasaréti Gyula
Fotó: Szigeti László