Dianema urostriata, RIBEIRO 1912
Egy akváriumokban ritkán felfedezhető érdekes páncélosharcsa fajról szól Kasi Mátyás írása. Olvasáshoz kattints a cikkre!
Napjainkban egyre nagyobb teret hódítanak a ritkább, különlegesebb páncélosharcsák, ám még mindig akadnak nehezen beszerezhető, itthon még ínyencségnek számító fajok.
Ezek egyike a Callichyidae családba (habfészeképítő páncélosharcsák) tartozó Dianema urostriata, vagy csíkosfarkú páncélosharcsa.
Eredeti élőhelye a fekete vizű Rio Negro nyugodtabb, falevelekkel és ágakkal dúsan behálózott öblei, ahol ivadékkorban csapatban, később párosával, vagy magányosan él.
A természetben akár 15 cm-esre is megnőhet, ezt a méretet akváriumban tartva ritkán éri el. Viszonylag egyhangú, visszafogott színezetét remekül ellensúlyozza feltűnő, hosszában feketén csíkozott fehér farokúszója. Ez a páncélosharcsák között is szinte egyedülálló tulajdonság, csupán egyetlen faj, a Corydoras robineae visel hasonló mintázatot.
A Dianema nem kevés fajt számlál, csupán kettőt különítettek el biztosan, az urostriata mellett a Dianema longibarbist, melyet a fent említett csíkos farokúszó teljesen jeltelen formája különít el tőle.
Bár abban a néhány könyvben, ahol egyáltalán szerepel ez a harcsafaj, általában könnyű ivarmeghatározásról írnak, pedig messze nem olyan egyszerű, mint a rokon Hoplosternum fajoknál. Általánosságban ugyan elmondható, hogy a hímeknek ugyanúgy vastagabb a mellúszók első sugara, de míg egy „torakátum”-nál ez egyértelmű, addig a Dianema fajoknál jóval nehezebb a dolgunk, mert alig különböznek a mellúszók. Gyakorlott szem kell a biztos elkülönítéshez.
Fő tápláléka a rothadó levelek között tanyázó rovarlárvák, és egyéb vízi szervezetek. Ívása az esős évszakban történik, a folyó kilép a medréből, és az elárasztott erdők fáinak vízre hajló levelei alá építi habfészkét a hím, melyet gondosan őriz félkész, illetve ikrával telt állapotban is. Folyamatosan karbantartja saját nyálkájából felhabosított bölcsőjét, hogy az ikrák folyamatosan oxigéndús környezetben legyenek. A lepotyogó ivadékokat egy ideig őrzi, majd azok folyamatos szétszéledésével együtt felhagy vele. A kishalak főleg apró vízi szervezetekkel kezdik táplálkozásukat, melyek a rothadó levelek között felhalmozódó mulmban találják meg életfeltételeiket.
Az említett igen érdekes és izgalmas szaporodás akváriumban sajnos nagyon ritkán figyelhető meg, itthoni tenyészsikerről nincs is tudomásunk. Jómagam is több éve próbálkozom vele, sajnos teljesen eredménytelenül. Éppen ezért a legtöbb (ha nem az összes) forgalomban lévő példány vadbefogott.
Tartása azonban a kezdő akvaristának sem jelenthet gondot.
Mindenekelőtt legfontosabb a megfelelő medenceméret. Lehetőleg 150 literesnél kisebb akváriumban ne tartsuk, és gondoskodjunk sok búvóhelyről, főleg ágakról, cserepekről.
Élőhelyének megfelelően szereti a sötétebb környezetet, ha lehetséges égertobozzal, vasfával, vagy tőzeggel barnítsuk egy kissé a vizét. Ha erősebb megvilágítás mellett tartjuk, mindenféleképpen igényli a sötét búvóhelyeket.
Aljzatként legjobb számára a finom homok, melyben kedvére kotorászhat, erre helyenként tehetünk elsüllyedt tebang leveleket, valamint platánkérgeket. Ezekkel nemcsak otthonosabbá tesszük harcsáinknak a medencét, de rendkívül természetes hatást is kölcsönzünk akváriumunknak.
Fontos szempont továbbá a megfelelő társhalak kiválasztása. A Dianema urostriata nem ragadozó hal, így a rendkívül pici halivadékon kívül gyakorlatilag bármilyen hallal társítható, a csipkelődős fajokat azonban kerüljük, mert kárt tehetnek „mimóza” harcsáinkban. Továbbá kerüljük az erősebb, táplálék-konkurens harcsákat is, melyek könnyen félrelökhetik őket etetéskor. (Hoplosternum, Glyptoperichthys, stb.) Ideális egy pontylazacos medencében tartani egyedüli talajlakóként.
Lehetőleg több példányt tartsunk belőle, bár nem csapathal, de bátrabb, ha fajtársak között lehet. Nálam egy 180 literes akvárium lakói, ahol a 6 példány Dianema longibarbis-okkal osztozik a búvóhelyeken, valamint Archocentrus sajica, Cleithracara maronii, Hemiodopsis gracilis és Pekoltia vittata a társhalak. Bár turkálós faj, de kártétele minimális, így benövényesített akváriumban is minden gond nélkül tartható.
Táplálását tekintve bármilyen eleséget elfogyaszt, azonban a menüben folyamatosan szerepeljen az élő vagy fagyasztott vörös szúnyoglárva, különben kondíciója jelentősen leromolhat, aminek sosem jó a vége. Nálam tubifexet, vörös szúnyoglárvát, fagyasztott artemiát, krillt, mysist és cyclopsot kapnak, melyet jó minőségű száraz granulátumokkal és pelyhekkel egészítek ki.
Kasi Mátyás