Az internet korát élve néha az az érzésünk támadhat, hogy a nyomtatott szakirodalomnak nincs túl nagy jövője. Ez azonban tévedés – mind a mai napig igen is fontos, hogy jelenjen meg írott, kézzel fogható szakirodalom az akvarisztikában is, és erre bizony igény is mutatkozik. Nyugat-Európában még most is szárnyal az akvarisztika könyvpiaca, ezt remekül bizonyítja Steven Grant nemrég megjelent kötete.
Az Akvárium Magazin olvasóinak talán nem is kell bemutatnom Steven Grantot. A 116. számban jelent meg ugyanis egy cikk, melyben bemutattuk a Stevenről elnevezett Corydoras grantit, mely évtizedeken át C. arcuatus néven vált közismertté akváriumainkban. Steven kiváló szakértője a harcsáknak, ezért is vállalkozott egy hiánypótló könyv megírására.
A Pims cím a Pimelodusokra valamint rokonaikra utal angol becenevük alapján. A kötet részletesen körbejárja a Pimelodidae, Heptapteridae és Pseudopimelodidae családokat, ismertetve az egyes családok és nemzetségek általános bélyegeit és tulajdonságait, majd bemutat számtalan fajt, melyek közéjük tartoznak. A könyvben főleg az akváriumokban is előforduló fajok szerepelnek, viszont közülük a legritkábban importált, Magyarországon tán még sosem tartott fajok is. Részletes leírást 62 fajról olvashatunk, viszont számos genusnál, ahol nincs érdemi különbség az egyes fajok tartása között (esetleg igen ritka taxonokról van szó), fényképeken jóval több harcsával ismerkedhetünk meg. Steven nagy hangsúlyt fektet a fajok azonosításának tárgyalására is, bemutatja jellegzetes bélyegeiket, részletezi, hogyan tudjuk megkülönböztetni az egymáshoz nagyon hasonló harcsákat. Természetesen praktikus tanácsokból sincs hiány, ami a gondozás témakörét illeti.
Külön szót érdemel, hogy a könyv fotókkal igen gazdagon illusztrált, kiváló fényképeken mutatja be az egyes harcsákat. A kötet 2021 tavaszán jelent meg Németországban, az ATS Aquashop gondozásában, Andreas Tanke szerkesztőmunkája alatt. ISBN: 978-3-98575-001-6
Egyedülálló megoldás volt az igények felmérésére, hogy előjegyezhető volt a kötet még megjelenése előtt, méghozzá oly módon, hogy a foglalás nem járt kötelező vásárlással. Így a leendő olvasók minden kockázat nélkül jelezhették igényüket, viszont a kiadónak is hasznos volt az igényfelmérés, mely nagy sikerrel járt. Olyannyira, hogy már a folytatás is szerkesztés alatt áll (sőt mi több, előjegyezhető). Steven Grant következő kötete ’Banjos, Dorads and Woodcats’ címmel az Aspredinidae, Doradidae és az Auchenipteridae családokat, azaz a bendzsóharcsákat, morgóharcsákat és dzsungelharcsákat fogja bemutatni. Mondanom sem kell, a Pimelodidae-khez hasonlóan igazi hiánypótoló könyvről van szó. Ugyancsak megjelenés előtt áll, szintén az ATS Aquashop kiadónál Ingo Seidel és Andreas Tanke kötete ’Die Antennenwelse der Gattung Ancistrus’, mely a jelenleg ismert Ancistrus-fajokról ad áttekintést, több, mint 100 faj ismertetésével, angol és német nyelven egyaránt.
A Pims könyv már csak korlátozott számban érhető el, mely az ATS Aquashop honlapján megrendelhető. Ugyancsak itt lehet leadni az előzetes igényt Steven, illetve a Seidel – Tanke szerzőpáros köteteire.
Mindenkinek jó szívvel ajánlom a nemzetközi akvarisztika legújabb remekművét, bizton állíthatom, aki érdeklődik a dél-amerikai harcsák iránt, nem fog csalódni benne!
Szöveg: Liziczai Márk
Fotók: Steven Grant
A könyv az alábbi honalpon rendelhető meg:
https://www.ats-aquashop.de/en/products/books/pims-pimelodidae-heptapteridae-and-pseudopimelodidae-catfishes/