19 október 2020

Webajánló

Több
7 éve 4 hónapja - 7 éve 4 hónapja #161 Írta: Mátéfi
Mátéfi válaszolt Válasz: Webajánló
Hát persze, én harcsafélékről beszéltem és nem kizárólag corykról, csak hát nálad már szakmai ártalom, hogy ha harcsa akkor kizárólag pikkelyes egerek. :laugh:

A listákat nézegetheted és tájékozódhatsz/számolhatsz, nagyjából mások is ezt teszik miközben ugyanolyan dolgokra gondolnak mint te magad is, de. Jól tudod, hogy egy hal nem annyit ér, mint amennyi a listákon van feltüntetve, hanem annyit amennyiért megveszik. Ha a Glasertől ennyiért megveszik, akkor ott ennyit ér, ha te vagy én vásárolunk ott akkor is. Ez nem azt jelenti, hogy fordított esetben a Glaser ugyanannyit adna értük, és azt sem, hogy más. Adhatnak többet is, de adhatnak kevesebbet is. A piacszerzés, megtartás, kiszolgálás, kutatás, értékesítés stb. egy külön szakma, ahhoz más ismeretek és készségek szükségesek, mint a tenyésztéshez. Ha egy személy mindkét tudást birtokolja, az hasznára válhat, ha nem, az akár jelentős hátrányt is okozhat. Erről azt hiszem, hogy többször elmélkedtünk már éjszakába nyúló beszélgetéseink során. A piacot sok tényező befolyásolja, ami ebben az órában igaz, az nem biztos, hogy a másikban is az lesz. A hazai és a nemzetközi piac lehet kiegyensúlyozott, de lehet nagyon ellentmondásos is. A magyar szőlőtermesztő sem kesereghet azon, hogy bezzeg Tokióban 12 000-Ft egy fürt szőlő.

Ami a vágyad illeti, hogy szeretnél magyar tenyésztésű halakat is látni egy ilyen neves listán, az üdvözlendő. Csupán annyi a teendő, hogy megegyezel velük és folyamatos tenyésztéssel rendszeresen szállítasz.

Most jut eszembe, hogy a veszélyeztetett fajokat a magyar akvaristák nem a visszatelepítés gondolatával tudnánk legjobban megvédeni, hanem a nagy mennyiségű mesterséges tenyésztéssel. Csak egy példa: vadon fogott neonhalat biztosan nem érné meg importálni Magyarországra.
Utolsó szerkesztés: 7 éve 4 hónapja Írta: Mátéfi.
Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet: halőrxxl

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
7 éve 4 hónapja #162 Írta: halőrxxl
halőrxxl válaszolt Válasz: Webajánló
Igaz..nem pontosan erről beszéltél-elnézést!Csak én gondoltam automatikusan ezekre amikor nekem válaszoltál,és több száz tenyésztettharcsafajról volt szó..sajnálom.
Nézegetem én ezt az árlistát amit mellékeltél és néha értetlenkedem is...ami nálam meg sem mozdul-sőt alig hallani ivadékról-az 5 euróért elérhető...ugyanakkor a kilóra tenyészthető halaimnak is szép ára van!:D Különösen érdekes ebben a viszonylatban a C.schwartzi/C.paleatus ára..a fene érti!
Hasznos a lista..de csak a Sturisoma aureum-ig elérkezve találtam egy olyan kifejezést ami megint csak elgondolkoztatott:azt írja real wild...akkor ami csak sima vadként van feltüntetve az nem is igazi vad-vagy hogy kell ezt értenem szerintetek?
Saluosi is biztosan hálás lesz a listáért,mert megtudja hogy nem is csinált rossz vásárt amikor megvette az L 260-as általam csak ékszernek titulált halacskáit!Az L-es lista azt hiszem példás-bár itthon is keresnénk olyan jól hogy bátran szemezgethessünk belőle...
Végül elérkeztünk az ominózus L46-hoz...egy "öccázas" euróban.Keseregtünk anno hogy milyen drágák ezek a halak..a hazai tenyésztőjük pedig legjobb tudásom szerint ennek a töredékéért adta őket.Mostanság talán már minden halát külföldre viszi ő is..ezt hallani.Sok sikert neki...talán egyszer egy hasonló listán megtalálhatjuk majd a h.br. jelölést-hogy magyar tenyésztett példányokról van szó!:)
Nos csak azért írtam le mindezt hogy olvashassátok nekem milyen gondolatok kerengenek a fejemben miközben árlistákat bogarászok..ti mikről szoktatok gondolkozni ilyen esetekben?
T.:Gábor

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
7 éve 4 hónapja #163 Írta: Mátéfi
Mátéfi válaszolt Válasz: Webajánló
Hol emlegettem több száz cory fajt?

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
7 éve 4 hónapja #164 Írta: halőrxxl
halőrxxl válaszolt Válasz: Webajánló
Köszönet..olvasom az egyik linkedet,és meglepődöm hogy ott többszáz cory fajt emlegetnek,ahogy kissé előbb te is.Nyilván a Google fordító pontatlansága az ok...Valójában nem több százról van szó,főleg ha a fajokra gondolunk-ok,jóval több mint száz,de nem többszáz!:) A változatokkal együtt persze ez már lehet annyi..de a pontosság kedvéért ezt meg kellett jegyeznem.
Egyébként tűzijátékszerű lett a rovat..robbannak az elgondolkoztató postok,repkednek a jobbnál-jobb hivatkozások.Köszönet az aktivitásért..
T.:Gábor

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
7 éve 4 hónapja - 7 éve 4 hónapja #165 Írta: Mátéfi
Mátéfi válaszolt Válasz: Webajánló
Ha már szó esett a weitzmani-ról: Állítólag van egy új lelőhely, most ott folyik a kifosztás....

aquarium-glaser.de/en/corydoras-weitzmani-wild_en_1477.html

rareaquatics.co.uk/shop/catalog/browse?sessid=CJcoNHnRUwc561lN0Wu6Lc5cyKMRgfOfcuTvz0eSsP9w346R49MXZYLdBe8DPf18


Peruból a mai napig exportálják:

gonewildperu.com/Aquarium/corydoras/Corydoras.htm

A vadonban filmezve:
wildperu.blogspot.hu/2009/11/corydoras-weitzmani-in-wild.html

...és, hogy ha már van itthon, akkor rajta tenyésszétek minél nagyobb mennyiségben és exportáljátok szerte a világba, mert különben tényleg kipusztul a természetben. Itt egy kis segítség:

tfhmagazine.com/details/articles/success-with-a-holy-grail-corydoras-weitzmani.htm
http://www.practicalfishkeeping.co.uk/content.php?sid=3195


Halőrnek:
acquarishop.it/listini-prezzi/117-pesci-germania
Utolsó szerkesztés: 7 éve 4 hónapja Írta: Mátéfi.
Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet: halőrxxl

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
7 éve 4 hónapja #166 Írta: mark24
mark24 válaszolt Válasz: Webajánló
Nagyon szomorú ami a weitzmani páncélost illeti. Van még belőle egyáltalán erős állomány a természetben?

Minekutánna ilyen ritkaság, most mindjárt utánna is néztem az IUCN vörös listáján a corydorasoknak, összesen 6 fajt találtam, melyek mindegyike a gyakori kategóriába esik (C. adolfoi, cervinus, coppenamensis, erhardti, gracilis, melini). Közülük az adolfoit kivéve mindegyiknek stabil a populációja, az adolfoi-é csökkenő sajnos. A többi corydoras vélhetően felméretlen, listázva sincs, és ez hihetetlenül sok halnál így van. L-esek is például, kevesen vannak fölvéve ide.

De például mint azt sokan tudjátok, az Ameca splendens, azaz a lepkepontyocska vélhetően kihalt a vadonból, ehhez képest aránylag gyakran és sok listán tűnik fel, százasokban mérhető áron, az esetek legnagyobb esetében ára még az ezer forintot sem közelíti meg. Nyilván azért lehet, mert sokan és nagy számban tenyésztik. A baj ezzel a hallal, hogy egyszerre ritka, ha 10 ivadék születik. Nem első, nem második szülésre is most az elmúlt egy-két hétben nőstényenként mindössze 3-6 db ivadékaim lettek. Most kb 10-12 db-ot nevelek, melyekből megint lesz 1-2 hal kiadó. Ezekkel a veszélyeztetett elevenszülőkkel elsősorban tenyésztőknek kívánok segítségére lenni, aki viszont tényleg tenyészti annak teljesen ingyen adom, épp a faj védelme érdekében. A tequila fogaspontyal (2009-es felmérés: 50 vagy kevesebb kifejlett ivarérett példány az eredeti élőhelyen, populációja csökkenő tendenciájú) a gond az, hogy ivadékai viszonylag kicsik az amecához képest, és sokszor erőtlenek is. Viszont némileg a mennyiség kárpótol, mivel 20 ivadék fölötti szülések is voltak már jócskán.
Ennyi kitérő talán épp elég is volt, összességében gondozott halaink közül veszélyeztetettségi szempontból a Goodeidae fogaspontyokkal van az egyik legnagyobb probléma, alig tudok olyan fajt említeni e teljes nagy csoportból, mely a legcsekélyebb veszélyben sem állna.

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
7 éve 4 hónapja #167 Írta: Mátéfi

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
7 éve 4 hónapja #169 Írta: Mátéfi
Mátéfi válaszolt Válasz: Webajánló
Mint a fenti hozzászólásaitokból is látható, igen összetett ez a probléma. A lényege és az eredménye sajnos ugyanaz az egésznek, lassan de biztosan tönkretesszük a biodiverzitást, kiírtjuk a fajokat, tönkretesszük az élőhelyeket. Az őslakosok létezésük óta mindig csak annyit vettek el a természettől amennyire szükségük volt az életben maradásukhoz. Mi megtanítottuk őket arra, hogy mi az a profit, így most már egyre inkább ilyen alapon élnek ők is. Nem tudom, hogy mennyi idő még, ameddig azok az általunk csodálatos rendszerek életképesek maradnak vagy egyáltalán sikerül elkerülni az összeomlásukat. Hogy a túlhalászás, az erdőirtás, a bányászat, a környezeti szennyezés stb. külön-külön vagy együttes hatása miatt fog bekövetkezni. Elsősorban azok a fajok vannak közvetlen veszélyben, melyek egy szűk és földrajzilag behatárolt kis területen élnek. Sokszor csak egy patakocska vagy tavacska. Ha az tönkremegy vagy lehalásszák, akkor kész, vége. És sok ilyen halfaj van, amit akváriumokban tartunk.

Én egy olyan megoldásnak lennék a híve, amely az ember kapzsiságát és mohóságát kielégíti, de a természetet megóvja és nem zsákmányolja ki. Biztosan lehetne arra megoldást találni, hogy bizonyos ritkább fajok tömeges tenyésztésére programok induljanak, lehetőleg abban a régióban ahonnan az adott faj származik. Azok szaporulatai lehetnének az export és a kereskedelem alapjai. Azt hiszem, hogy még nem késett el az emberiség. Minél hamarabb sikerül a veszélyeztetett fajok mesterséges és tömeges tenyésztése, annál nagyobb lesz az esélyük a vadon élő állatok életben maradására, ha az egyéb körülmények is kedvezően alakulnak vagy alakítjuk mi emberek.

Mostanában egyre többször olvasgatok Brazil újságokat, weblapokat stb. és bizony igen meglepő dolgokat lehet olvasni még a leghíresebb amerikai vagy európai importőrökről is, akik kihasználják a korrupt Dél-Amerikai körülményeket, fosztogatnak és gátlástalan módon rabolnak vagy raboltatnak. Ez a ténykedés nem korlátozódik csupán az édesvízi fajokra, áldozatok lesznek a csodálatos korallzátonyok halai is. És a piac étvágyát nem lehet kielégíteni, egyre éhesebb. A brazil hatóságok szerint a vadon fogott állatok csupán 10%-a történik engedélyek alapján, a többi illegális. És ez csupán egy becsült adat, szerintem ennél még rosszabb a helyzet. Gyakorlatilag nincs kontroll. Az a néhány eset, amit a hatóságok bemutatnak és diadalként adnak el a sajtónak tulajdonképpen semmilyen védelmet nem biztosít. Arra jó, hogy az egyébként ezen a téren korrupt résztvevők, bizonyítsák elkötelezettségüket.

Mivel ez egy webajánló, beillesztek néhány linket. A Google fordító segítségével el tudjátok őket olvasni.

Kezdem mindjárt egy olyan cikkel, melyre Heiko Bleher is reagált. (Tudni kell, hogy őt is eljárás alá vonták, sőt le is tartóztatták halcsempészet vádjával)

http://www.ecodebate.com.br/2009/08/21/mpfpa-quadrilha-que-vendia-peixes-raros-para-o-exterior-pode-ser-denunciada-por-5-crimes/

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
7 éve 4 hónapja #170 Írta: halőrxxl
halőrxxl válaszolt Válasz: Webajánló
Ez nagyon biztató-az utolsó bekezdésedre gondolok!:)Így átgondolom azt a nézetemet,hogy kell-e nekem vérfrissítés pl. azokhoz a halaimhoz,melyeket eddig "réginek" véltem-valószínűleg nem,viszont szigorú szelektálással csak azokat szabad szaporodni hagyni melyek kifogástalanok.Ekkor könnyű dolgom van...eddig is ezt tettem!:)
A C. weitzmani-val kapcsolatos információidért igen hálás vagyok-így már magam is érintettnek érzem magam,bár az enyémek még csak süldők.Igen szépen fejlődtek mindeddig,már elérték azt a nagyságot mint ikrázó fiatalabb pandáim.Lehet hogy nem is oly sokára esély mutatkozik nálam is pár ikrára?Sajnálom a történetüket-ami az élőhelyükre vonatkozik-,de bízom benne hogy mi magyar akvaristák jól tudunk majd "gazdálkodni" velük!Ebben az itteni fórumnak nagy szerepe van...a chatnek nemkülönben.Egyébként pedig lehet hogy ez a faj egyfajta kiugrási lehetőség lenne a hazai tenyésztőknek?
Összegezve hát:ha egy fajból sikerül többszáz darabot beszerezni,akkor nem kell időnként frissítenünk-ha viszont az egész országban vélhetően mindössze 5-10 példánnyal kezdődött a pályafutásuk,akkor idővel igen.Mivel neked van a legjobb rálátásod ezekre a dolgokra,én igen hálás lennék ha mindig elmondanád adott fajról a dolgokat!:)
Említesz egy dolgot,mely bennem nagyon érdekes szálakat mozdít meg:visszatelepítés.Még ha ennél a fajnál már sajnos nem is,de látsz lehetőséget-reális esélyt-arra hogy mi magyar akvaristák bármilyen szaporított halunkat visszatetethessük eredeti helyükre?Nyilván nem személyesen,hanem külföldi kollégáinkat bevonva,vagy bárhogyan...a hobbink megkoronázása lenne mikor halaink alámerülnének az ottani vizekbe.Bármennyit hajlandó lennék tanulni,és tenni ezért-ha időd lesz kérlek gondold végig,válaszodat várom türelemmel..szerintem biztosan nem egyedül!

Vendégek elől rejtve. Jelentkezz be vagy regisztrálj a tartalom teljes megtekintéséhez.

Tisztelettel:Gábor

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
7 éve 4 hónapja #171 Írta: Pasa
Pasa válaszolt Válasz: Webajánló
Ha már a Cory-knál tartunk:
10 évvel ezelőtt jelent meg először a Glaser-nél a Cory. weitzmani. Akkor 37.000.- Ft volt az ára.
Néhány évvel később egy Ukrajnába irányuló dél-amerikai importot sikerült "megcsapolni", és vehettünk néhány példányt, darabját 5.000.- Forintért. Két év telt csak el, és -mivel a mi halainkat nem sikerült ikrázásra bírni- jelentkezett az ukrán tenyésztő néhány száz darabbal a magyar piacon. Ezek terjedtek el azóta hazánkban. Többen is tenyésztjük őket, az áruk viszont nálunk leesett, és a TerraPlaza-n már csak 1000.- forintos áron kínálták (míg az európai kínálatban alig fordul elő!)
Lelőhelyét a gyémántbányászat teljesen tönkretette, gyakorlatilag megszűnt. Igazi WF halak onnan nem jönnek, és a visszatelepítés is esélytelen.

Akkor most -szerintetek- az eredeti WF példányokat nem lett volna szabad megvenni? Vagy jobban kellene vigyáznunk a még meglévő állományra és az akvarisztikában szélesebb körben terjeszteni?

És arról mi a vélemény: pl. a zöld leguánt mi itt védjük, a helyiek pedig eszik.

Egy tenyésztett állomány frissítéséről: a zebra dánióimat évente be kell vizsgáltatnom, hogy laboroknak forgalmazhassam. A kapott bizonyítvány alapján -a már több tíz éve tenyésztett állományomat- nem kell frissíteni, mivel semminemű genetikai deformitás nem lépett még fel. A frissítéssel csak rontanék rajtuk.

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
7 éve 4 hónapja #172 Írta: halőrxxl
halőrxxl válaszolt Válasz: Webajánló
A pénz..vajon mennyit kapnak a "vadon befogók" egy olyan L-es csodáért amiért mi itthon kifizetünk egy 5k-t?De nem is ez a lényeg-egyértelmű hogy nem szabadna már olyan fajokat befogni melyeket tenyésztenek!
Sajnos azonban a vadon befogásnak mostani ismereteim szerint is hirtelen két okát tudnám említeni:egyik az amire mindannyian gondolunk-új faj,szeretnénk tenyészteni/tartani.Másik ok pedig az,hogy bár ritkán tenyésztik már,de sokkal nagyobb iránta a kereslet mint amit a tenyésztett halakkal ki lehet elégíteni-ilyenkor esik meg a legtöbbször az,hogy egy halat drágának tartanak.Itt érvényesül nyilván a kereslet/kínálat viszonya,ahogy Mátéfi is említi.
Közben azonban ezt a gondolatmenetet folytatván eszembe jutott még legalább egy ok,amiért a vadon befogást gyakorolhatják:ez a legolcsóbb,és itt a legnagyobb a profit.A hal már csodásan,és nagy számban tenyészthető,forgalomban is van rengeteg kereskedőnél-de "alá akarunk tenni" a tenyésztőknek...semmink nincs ami a tenyésztéshez szükséges,de vannak kapcsolataink.Veszünk egy pár hálót,meg zacskót és nekimegyünk az élőhelynek..hálózunk,zacsizunk,és elpasszoljuk azokat a halakat melyek túlélik a műveletet.Ezt a fajta vadon befogást én mereven elutasítom!Ez a természet valódi kizsákmányolása,ez ellen kell tennie azoknak akik úgy érzik hogy tehetnek.A YT-n magatok is rátalálhattok ilyen vadon befogásra,én óvakodok a belinkelésétől-és ti se tegyétek.....megint a gusztustalan bűnösnek lenne igaza,mert személyiségi jogok meg blablabla.:(
Viszont van még olyan "történet" is,hogy nem az ős élőhelyéről származó halat tekinthetünk vadon befogottnak..azt hiszem Mátéfi erre is asszociál.Valójában miként tekintsünk trópusi országokban leválasztott folyórészekben,nagy tavakban való tenyésztett halakra?Semmiképpen sem állíthatjuk hogy simán alkalmasak a mi akváriumainkba,mert ezek a halak pontosan olyan nehezen akklimatizálódnak,mintha eredeti élőhelyükről származnának.
Mindeme dolgok említése mellett is én azt gondolom:sokkal többen tartunk ma WF halat,mint azt sejthetnénk!Szerencsés az az akvarista akinek halai itthoni,vagy földrajzi értelemben vett szűkebb régióból eredeztethetőek....a körülmények hasonlóak,az akváriumok mindenhol kicsik/egy két centis törpeguppinak is kicsi az egy köbös tartály ha összehasonlítjuk az élőhelyével!/.Azt viszont mindannyian tudjuk hogy a nagy nyitottság okán halaink nem kis számban már nem ebből a régióból származnak....mondhatni vadon fogottak.Ez egy rossz tendencia,és sajnos ismét visszaérkeztünk oda ahonnan elindultunk:pénz.Olcsón venni,drágán adni.Egy hal akkor is drága ha valójában olcsó,de nem hazai tenyésztő keres vele..ugye erre nem is gondolunk amikor veszünk pár halat?Ez a szál azonban már nagyon messzire vezetne,próbálnék még a topicban offnak számító beszélgetésünkben is nem offolni!:D
Márk:pontosan tudom hogy mi volt a baj a valahai razbórákkal...nem az hogy ők maguk olyan bajokat produkáltak,még csak az sem hogy megszülettek.A valódi baj az volt,hogy egyáltalán továbbadták őket!Mindannyian tudjuk hogy ezek a halak nem keveset ikráznak,sőt hogy tenyésztésük hogy folyik a "halgyárakban"..a kérdésem ártatlannak tűnik,de gondoljatok bele:vajon az én halaim testvérei mind alkalmatlannak ítéltettek a továbbtenyésztésre?Tuti hogy nem....tuti hogy csak gépies halcsinálás volt továbbra is a cél,és semmit nem számított hogy milyen kinézetű/genetikájú halakat tenyészt tovább az illető!"Meg kell teríteni minél gyorsabban a piacot ezzel a hallal,mert jönnek a többiek is akik szintén tenyésztik...enyém legyen az összes pénz belőlük!"-ezt gondolhatta az a tenyésztő akitől én vásároltam/és tegyük hozzá egyáltalán nem olcsón,mert direkt megkértem hogy továbbtenyésztésre alkalmas szigorúan a legerőteljesebben fejlődő példányokat kérem...nem a legszebbeket/legnagyobbakat,hanem azokat melyeket ő is továbbtenyésztene.Hát ezt adta.../
A legnagyobb szerencse a dologban az,hogy olyan korai stádiumában volt még a hal forgalmazása,hogy külföldi tenyésztőtől vásároltam...nem magyar volt.Alkalmanként ír még mailt hogy éppen mi van neki kiadó-én azonban nem szeretnék a továbbiakban tőle halakat.Ennyin múlt a dolog...nem a pénzen,a halak minőségén.
Coryk..még pár gondolat,ha már szóba kerültek.Itt persze csak a saját itthoni ténykedésemet ecsetelhetem,mert mindenki saját tudása alapján fogalmaz..ezt teszem én is.Van szerencsém pár itteni kolléga segítségével árlistákat böngészni-de itt most nem az árakról lesz szó!Csak tájékozódási pontként szolgálnak nekem ezek a dokumentumok,mert tudni szeretném hogy mit tervezhetnék-ha alkalmasnak ítélném magamat erre.Mert hogy az a szitu,hogy nem érzem elég gyakorlottnak magamat ahhoz,hogy én olyan fajokat tartsak melyekre szigorú kvóta van,ha WF-ként szerezném be!Faj említése nélkül:nem a pénz az akadály/mert ha annyira szeretném akár évekig is türelemmel gyűjtögetnék rá!/,hanem saját magam reális-és magam általi-"besorolása".Egyszerűen nem szeretnék megalomán magamutogatásba átcsapni azért,mert nekem annyi fajom van,és olyan ritkák a halaim...nálam nem arról van szó hogy dicsekednék velük.Sőt-talán zárkózottabb is vagyok,mert nem érzem hogy megfelelően gondozom őket..a természethez képest bizony hogy nem!Azt a pár fajt amit viszont gondozok szeretném minél jobban megismerni,és talán szaporítani is...készségszinten szeretném őket tenyészteni.Van amely fajjal talán már jó úton járok,de még a nálam fellelhető huszonvalahány faj között is vannak saját "problémahalaim".Ezért hát nem vásárolok újabb fajokat,bár szakad a szívem némelyikért.
Rövidre zárva:valódi WF halat csak olyan akvarista vegyek aki el tudja látni..aki nem amiatt veheti meg mert pénz az van rá,hanem azért mert nem elérhető tenyésztettként még-vagy éppen ő szeretné elősegíteni ennek a fajnak a hobbiba való bevezetését.Úgy érzem egyenlőre ennyi...
T.:Gábor

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
7 éve 4 hónapja #173 Írta: mark24
mark24 válaszolt Válasz: Webajánló
A WF hal addig jó, amíg olyan tenyésztő kezébe kerül, aki tudja értékelni és tud is vele bánni, hogy úgy mondjam. Az viszont igaz, hogy a gyakran sanyarú körülmények közt élő befogók, sőt amiket Mátéfi kolléga említett egyéb tényezők miatt a pénz az úr.
Nem hal ugyan, de gondoljatok a Cyanopsitta spixi, azaz a spix arapapagáj esetére. Most in concreto csak fogságban él a faj, kemény tenyészprogramok futnak velük. Megpróbálták kitelepíteni, egy nőstény elpusztult, a hím amit egy darabig nyomonkövettek (mikrochippel), eltűnt, a jel is. Vélhetően hatalmas pénzekért vadorzók fogták be. Vagy akár a jávai rinocéroszok, a nagymacskák, rengeteg állat van hasonló sorson.

Viszont ha van egy új faj, ha nincs vadbefogás, akkor hogy kerül tenyésztés alá?
A mostani halaink hogy kerültek volna tenyésztés alá, ha nem vadbefogásból?

Én még annak is híve vagyok, hogyha egy fajt semmiképp sem lehet ívatni spontán, hipofizálják csak szépen. Mindjárt nem kellene egy L46-ot vagy akármelyiket befogni... Persze hipofizálás nélkül is megy ő, nem is olyan hatalmas probléma ma már tenyésztése. De nyilván veszítene értékéből, ami egyeseknek nem éri meg. Sőt, valószínűleg rosszul fogalmazok, hisz a hal semmit sem veszít önön értékéből, mindösszesen a kereskedelem tekintetében - tévesen.

Ha már harcsák tekintetében vagyunk, bizony akadnak azért fajok, amikből 1-1 alkalommal eltűrhető a befogás. Bizonyos kvótával nincs is gond egy darabig. Akad azért corydoras, amit tenyésztőtől elég nehéz megkapni.

Ettől függetlenül az észtelen kizsákmányolás jóhoz biztosan nem vezet, ez tény, de ha ésszel bánnánk ezekkel, akkor nem lenne nagy gond.

(Gábor: nekem a galaxy rasborával egyáltalán nincs ilyen szempontból rossz tapasztalatom, esélyes hogy egy gyenge törzset fogtál ki, valószínűleg erősebb beltenyészet lehetett, ami a negatív tulajdonságokat, mutációkat hozhatta fel. Ettől biztos hogy fel kell adni a faj tartását/tenyésztését? Nem lenne cél a veszélyeztetett fajok tenyésztéssel történő megmentése?)

Na igen, annyit a veszélyeztetett kategóriról, hogy igen csekély de jó ütemben növekvő számú álllományú faj is ide kerülhet, amit alapvetően CR, azaz kihalás közelinek tekinthetnénk, és olyan is, amiből relative még sok van, viszont igen hirtelen nagy mennyiségben csappant meg az állománya - lásd a galaxy esete. Konkrétan állomány alapján nem mind veszélyeztetett, ami oda tartozik, lehet sokkal alacsonyabb és magasabb egyedszámban is, de a populáció egyedeinek mennyiségbéli változásait is figyelembe veszik!

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
7 éve 4 hónapja #174 Írta: halőrxxl
halőrxxl válaszolt Válasz: Webajánló
Ok-ok...egyébként is egyről beszélünk,csak különböző megközelítésből.
A galaxy-ról egyébként volt rossz tapasztalatom is,és ez még rosszabb fényt vet az egész történetre.Anno mikor "friss halak" voltak,engem is megigézett a szépségük-gondoltam veszek jópárat,és megpróbálok magamnak belőlük szaporítani egy szép csapatot.20db-al kezdtem,és mire ivarérett korba értek bizony a szám sarka lefelé görbült..bár jóval előbb is tudtam mi fog történni.Az összeset alkalmatlannak ítéltem a továbbtenyésztésre....volt amely mopszlifejű volt,többen gerincferdeségben leledzettek,sőt sajnos egy darabon megfigyeltem olyan degeneratív elváltozást is ami elborzasztott:(.Időközben elhullás is volt....ez nálam szokatlan ilyen mértékben.Úgyhogy egy erősebb pillanatomban villámgyorsan lehálóztam őket,és megsemmisítettem az egészet.Azóta sincs ilyen halam,de ahogy olvaslak már nem is valószínűsítem hogy lesz.
Még egy adalék:tenyésztőtől vettem őket..melyeket jószándékú kollégáimtól kaptam azok kifogástalanok voltak,de őket én továbbajándékoztam olyanoknak akik nem tudták őket elérni.Azokkal kellett volna próbálkoznom...
Ha van kedved kivesézhetjük az EU-s halászati törvényt is-egyenlőre dióhéjban csak annyit kérdeznék:aki ezt alkotta komolyan gondolta?Egyébként a védettségekről is lehetne némi eszmefuttatást végezni....
T.:Gábor

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
7 éve 4 hónapja - 7 éve 4 hónapja #175 Írta: Mátéfi
Mátéfi válaszolt Válasz: Webajánló
Hogy érthető legyek csavarok egyet a dolgon: ha holnaptól a kígyótartóknál divatba jönne a rákosi vipera és egyszer csak a világ minden kígyó tenyésztő szeretne pár példányt, csak ezért, mert nála jó helyük lenne és különben is nagyon rajong értük, meg igencsak imádja őket, szerintetek mennyi ideig lenne Magyarországon vadon élő vipera? Törvény és védettség ide- vagy oda? ...mindig akadna olyan megrendelő akinek a pénze megoldaná a problémát és leküzdené az akadályokat. De hogy ne csak egy ritka fajt említsek, megnevezhettem volna mondjuk a Balatoni gardát is. Ugyanarra a sorsra jutna. Kipusztulna. Én azt hiszem, hogy szükségtelen itt a guppis kényelmes pozícióját ecsetelni, hiszen harcsafélékből is több száz fajt tenyésztenek mesterségesen világszerte. Bőven be lehet őket szerezni.

Tudom én, hogy gyakorlatilag egyedül vagyok a véleményemmel, de ez engem nem zavar, továbbra is ellenezni fogom a természet gátlástalan kifosztását. Ipari méreteket öltött a vadállatok befogása és a természet kirablása, vannak olyan számítások, hogy a bevétel vetekedik a kábítószer kereskedelemével, de a büntetés is sokkal enyhébb lebukás esetén. Olyan fajok tűntek már el, vagy kerültek az eltűnés közelébe, melyekről nemrég még azt hitték, hogy soha nem fognak elfogyni. Gondoljatok a tonhalakra, a cápákra, a bálnákra. De díszhalak közül is sok fajt lehetne már említeni. Legutóbb a Danio margaritatus jutott majdnem erre a sorsra, épp hogy felfedezték, majdnem ki is irtották a lelőhelyén, olyan mértékű volt a lehalászás és az export. Myanmar kormánya lépett is és felrakta a vörös listás halak közé.

http://www.iucnredlist.org/details/168409/0

Majdnem szomorú lett a csodaszép halacska története.

Sokan azt hiszik, hogy Dél-Amerika nagy, a vizei végtelenek, a halállomány kiapadhatatlan. Tényleg elhiszitek ezt. Mert én nem. Továbbá Latin Amerika az a hely, ahol a pénz írja a törvényt és a szabályokat. Ha minden rendesen le van papírozva, akkor is legalább 80% az esély arra, hogy az okmányokon szereplő adatok nem felelnek meg a valóságnak. Piszkos üzlet az egész, amit egyetlen jogszabály, vagy hatóság sem fog tudni ellenőrzése alatt tartani. Csak egy dolog: a kereslet hiánya!


Hogy Magyarországra mennyi vadon fogott halat hoznak be senki nem tudja. Azt sem tudja senki, hogy a vadon-fogottnak meghirdetett halfaj valóban vadon fogott-e, vagy csupán egy jó üzleti fogás a kereskedő részéről. De még az is lehet, hogy a kereskedőt is becsapják. Bármi megtörténhet, hiszen az eladott halnak nincs útlevele, nincs anyakönyvi kivonata és a papír mögé is azt tesznek amit akarnak.

Egy biztosan igaz. Én nem szeretném, ha holnaptól a magyarországi vadon élő halakra ácsingózna a fél világ, mert tudom, hogy mi lenne a vége.
Utolsó szerkesztés: 7 éve 4 hónapja Írta: Mátéfi.

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
7 éve 4 hónapja #176 Írta: halőrxxl
halőrxxl válaszolt Válasz: Webajánló
Ismét terítéken a WF halak dolga,lehet megint elmondani ugyanazokat a gondolatokat miket már taglaltunk,igaz nem offként!;):D
"Mikor majd vadon fogott halat veszek tenyésztési szándékkal videót fogok kérni a befogás-papírozás körülményeiről.A szállítást is felügyelem,és a hazai beléptetést nyomon követem személyesen.Így nem fogom magam természetrablónak érezni,ha netán WF halat veszek...igaz az "alsótextilem" is rámegy pár halra,de mondjátok csak:nekem magyar akvaristának miért kell azzal foglalkoznom hogy az a hal amit kereskedőnél veszek vajon "legális hal"? Nem gondolom úgy hogy ezzel is nekem kellene foglalkoznom...és megvallom nem érzem felelősnek magam azért ha egy faj a természetben az én pár megvásárolt pár darabka halam miatt kerül veszélybe!Úgy gondolom ha nem én,akkor más venné meg őket-és mivel érzem annyira felkészült akvaristának,bizony azt hiszem:nálam job helyen vannak mint egy csak pénzzel rendelkező kollégánál."
Idézőjelre itt is figyeljetek...viszont egy gondolatom a közismerten guppijairól híres Mátéfikollégához szól:bátyám te könnyen beszélsz erről....a teljes lakásodat tele rakhatod guppi variánsokkal,és még akkor sem tartasz sehol-viszont kielégítetted a variációk iránti vágyadat.Ha más változatot szeretnél tartani egyszerűen veszel párat,vagy "csinálsz" magadnak-a guppik alkalmasak erre!De mi van akkor ha nem egyetlen fajjal szeretnél tenyészteni,hanem egész halcsalád a szenvedélyed?Vajon rendelsz külföldről,vagy veszel hazai kollégától-és azt tenyészted tovább fajtisztaként elismerve?Ezzel lehet hogy idővel becsapod majd a hozzád forduló hasonló kollégákat,mert lehet hogy csak egy pár generációval előbb,de keveredés történt a "keresztbe ívni hajlandó/tudó" fajok között.
Szerintem hát nem szabadna ennyire markáns véleményt fogalmazni...igenis vannak olyan halazók akiknek szinte kötelező WF halat venniük-erről már beszéltünk régebben.
Most jut eszembe:el vagytok kényelmesedve,és lehettek is ti hazai guppisok!:D Mire gondolok?Hát kollégáim ti még a vadon fogást is több helyen megejthetitek a sárgolyónak ebben a kis szegletében,mert hazánkban is van pár hely ahol guppit is foghattok magatoknak ha netán arra szorulnátok....igazam van?Így aztán még könnyebb pálcát törni a vadon fogott halak vevői felett!:evil:
Sima hobbitartásra én sem engednék semmi körülmények között vadon fogott halat-kellene egy olyan társaság aki elbírálja hogy ki vehet,ki árusíthat ilyen halakat.Addig azonban ez van...sajnálom.Dőre remény az hogy akkora vizeken,olyan körülmények között lehet ellenőrizni a befogást-viszont lehet limitálni/ahogy teszik is/a kifogható halmennyiséget.Hmm..talán világméretű szabályzásra lenne szükség,és évenkénti kvótára fajonként.Akkor nem lenne a határok átutaztatása,a származási helyek meghamisítása a megoldás.Teszem azt idén világszerte csak 300db adott fajt lehetne WF-ként értékesíteni,és nyomon követnék a további sorsukat..Ekkor meg mindegyik kvótán felüli hal tenyésztett lenne-minket embereket nem lehet ésszerű indokokkal meggyőzni semmiről!:(
Borzalmasan bonyolult dolog ez szerintem....téphetjük a szánkat,tündökölhetünk a WF halak elleni tiltakozó lista élén,de tenni semmit nem tudunk az emberi gyarlóság ellen.Mindezek fényében azt hiszem én nem fogom magam kellemetlenül érezni ha tudatosan veszek WF halat...akkor viszont igen ha elpusztul nálam.Ezért is hajtanék fejet egy "nyomonkövetés" előtt-támogatnám,adatokat szolgáltatnék,és akár havonta frissített blogban mutatnám be a WF halaim életét.Mindezt megtenném még akkor is ha büntetést,vagy kizárást vonna maga után.Mondom:szerintem a tisztességen sok múlik.Érdekes hogy a WF halakkal kereskedők nem aktiválódnak olyankor mikor ez terítékre kerül..
T.:Gábor
Ui.:a chaten majd megint én leszek a rossz fiú,mert fogadnék pár WF halat...:blush:

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
7 éve 4 hónapja #177 Írta: Mátéfi
Mátéfi válaszolt Válasz: Webajánló
Elegendően sok fajt tenyésztenek mesterséges körülmények között ahhoz, hogy minden akvarista kiélhesse hobbyjának összes gyönyörűségét. Semmi szükség ma már arra, hogy tovább pusztítsuk, raboljuk a természet kincseit. A recept ezért nagyon egyszerű: Ne vegyetek vadon fogott díszhalakat! Mindenkit beszéljetek le a vadon fogott halak vásárlásától! Ezt a tevékenységet ma már megtehetitek itthon, de akár világszerte is a különféle fórumokon és közösségi oldalakon egyaránt. Ha megszűnik a kereslet, akkor megmenekülnek a vadvízi élőlények is az ember kapzsiságától. Ha nem, akkor csak idő kérdése, hogy mely példány lesz az utolsó amit kifognak.

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
7 éve 4 hónapja #178 Írta: roberto8802
roberto8802 válaszolt Válasz: Webajánló
És annál értékesebb lesz egy faj, minél kevesebb van belőle, míg végül valaki eldicsekedhet a szomszédos villa lakójának, hogy az övé a világ utolsó példánya a fajból... milliókért vette :P

Nincs ez rendjén, de mit tehetünk?!

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
7 éve 4 hónapja #179 Írta: Mátéfi
Mátéfi válaszolt Válasz: Webajánló
Talán 1%-át sikerül elfogni. Hogy nem tudnánk róluk? Dehogynem! Az Észak Amerikai, Európai, Ázsiai kontinensre bevitt halak jelentős része papíron kifehérített, de egyébként illegális fogásból származik. Azok táplálják az illegális fogást azaz a biokalózkodást, akiknek folyamatosan viszket a bőrük, hogy vadon fogott halakat vásároljanak és tartsanak. Magyarországon is vannak ilyen akvaristák! Ők is támogatják pénzükkel az illegális halfogást. Ha nem lenne rá igény, akkor nem történne meg a természet kirablása sem. Ameddig megfizetik a vadon fogott halakat, addig mindig akad majd olyan személy, aki azt illegálisan kifogja és illegálisan eladja. Mivel sok a szegény ember azokban a régiókban, így sokan végzik ezt a tevékenységet. A csempészhálózat amely megszervezi a szállítást sok esetben legálisnak tűnő vállalkozások, és olyan nemzetközi bűnszervezetben működnek együtt, akik a folyamat minden fázisát kontrollálják, hogy ez az üzlet világszerte virágozzon. Pont azok profitálnak legkevesebbet, akik tulajdonképpen az illegális fogást fizikailag elvégzik, ők a legkiszolgáltatottabbak. Mire a fejlett országok vámhatóságai elé kerülnek a szállítmányok, azok már le vannak papírozva, legálisnak vannak feltüntetve. Minden évben meghatározza pl. a Brazil állam halfajokra lebontva a kifogható és exportálható kvótákat, de igazság szerint senki nincs aki azt fizikailag és megbízhatóan ellenőrizze. Nem ritka, hogy a Brazíliában tiltott halfajt átúsztatják egy másik szomszédos országba ahol az nem szerepel a tiltó listán, majd onnan exportálják. A fogás helye pedig lehet bárhol, nagy a folyó, nagy a dzsungel, könnyen el lehet tűnni benne.

A múlt század elején az ember azt hitte, hogy a tengerek és óceánok halrajai kiapadhatatlanok, ezért egész iparágak épültek a halászatra. Olyan módszerekkel kezdtek el nagyban halászni, legálisan és illegálisan, amely nem szelektált a fogásban. Mindent kifogott ami fennakadt a hálókban. A szelekciót a hajókon végezték el. A zsákmány egy része így került vissza élettelenül a vízbe, másik része pedig emberi, állati, vagy növényi élelmezés céljára feldolgozásra. Ma már ott tartunk, hogy gyakorlatilag összeomlott a rendszer. Nincs mit kifogni. Elfogyott! A maradékon pedig egyre többen marakodnak. Sőt az EU-nak is van olyan halászati szabályozása, hogy bizonyos halfajok nem alkalmasak élelmezési célra (ami egyébként nem igaz), vagy méret alatti halakat nem lehet feldolgozni. Azt azonban elfelejtik, hogy a vonó háló nem válogat, mindent kifog és összegyűjt. Így aztán azokat a kifogott példányokat, melyek nem férnek bele a szabályozásba, élettelenül visszadobják. Tonnaszámra! Ma már a legmodernebb radarokkal mérik be a még megmaradt rajokat és rabolják le őket. Sajnos a halászatra is igaz, az egyre többet, a termelés növelése, az egyre nagyobb gazdasági mutatók elérése.
Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet: roberto8802, saluosi

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
7 éve 4 hónapja #180 Írta: roberto8802
roberto8802 válaszolt Válasz: Webajánló
Szerencse-szerencse, de ez csak a jéghegy csúcsa! Hány csempész van, akit meg nem fognak el és nem is tudunk róluk?!

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Moderátorok: Koka
Oldalmegjelenítési idő: 0.480 másodperc
Bejelentkezés
Legutóbbi fórumbejegyzések
  • Nincs üzenet